időjárás -5°C Ágnes 2022. January 21.
logo
Dunaszerdahelyen 1999-ben a Fontana bárban mészároltak le tíz csallóközi gengsztert

Tizenkét ember halálát kérhetik számon Tureken

Szemán László János
2021.10.11. 16:39 2021.10.11. 16:54
Tizenkét ember halálát kérhetik számon Tureken

Letartóztatta a nyomozási bíró több emberen, aljas indokból elkövetett emberölés felbujtójaként az alvilágban Turekként ismert D. Alexet. A gyanú szerint barátját és bűntársát, Döcher Györgyöt és bulgár testőrét ölette meg 1999-ben. Emellett még tíz ember halálához is köze lehet.

A nyomozási bíró hétfőn 30 napra letartóztatta D. Alexet, akit több emberen, aljas indokból elkövetett emberölés felbujtásával, Döcher György és bolgár testőre megöletésével gyanúsít megalapozottan a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). 

A bíró elutasította D. védőjének hetvenmillió forintos óvadékra vonatkozó indítványát, és az ügyészséggel egyetértve hozta meg az ítéletét.

 Tartani lehet attól, hogy D. Alex befolyásolná a tanúkat, akadályozná a nyomozást, illetve hogy az eljárás elől elszökne vagy elrejtőzne.

Fotó: Megbilincselik a földre vitt Tureket a pasaréti bisztróban. A TEK felvétele

Mint azt megírtuk

D. Alexet pénteken a Pasaréti téri bisztróban fogta el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége az NNI nyomozói és a térség zárását biztosító rendőrök közreműködésével. A gyanúsítottat Turek néven ismerik a magyar és a szlovák éjszakai életben, az 1990-es években rettegték a nevét. 

Eredeti neve H. Sándor, ám egy ingatlanvállalkozásba kezdve nevet változtatott.

Fotó: TEK

Hétfőn Opauszki András, az NNI megbízott igazgatója számolt be az 1999. február 2-án saját éttermében agyonlőtt Döcher György és a szintén megölt bolgár testőre ügyéről. A beszámolóból kiderült, 

Turek elfogásának napján Németországban a német hatóságok elfogták a szlovák állampolgárságú Bodoky Károlyt.

Korábbi szlovák rendőri forrásokra támaszkodó sajtóértesülések szerint Turek és Bodoky is a hírhedt csallóközi Sátor klánnal működtek együtt. Turek barátságba is keveredett Sátor Lajossal. Bodokyt nemzetközi körözés alapján azért fogták most el, mivel a megalapozott gyanú szerint ő volt a lövész Döcher éttermében, azaz ő lőtte agyon a Csontkezűként rettegett Döchert és bolgár testőrét. A célpont egyértelműen Döcher volt. A merényletben biztosítóként részt vett Szamaránszky Árpád is, a Sátor klán tagja. Ő egyébként halott, 2005-ben autóbalesetben hunyt el.

A szlovák rendőrség szerint Szamaránszky volt az, aki 1999 márciusában Dunaszerdahelyen, a Fontana bár földszintjén fegyverrel sakkban tartotta a jelenlévőket, míg odafent több tanú szerint is Bodoky és Turek 113 lövéssel megölte Sátor Lajos ellenlábasát, Pápay Tibort és kilenc vezető emberét, ezzel gyakorlatilag megsemmisítve az addig a Csallóközben uralkodó Pápay klánt. Mindhárom gyanúsított vizsgálati fogságban is volt a gyanúsítás miatt, ám végül ki kellett engedni őket.

– Az elmúlt évek során a szlovák NAKA és a magyar NNI között egy jó munkakapcsolat alakult ki, amely az 1990-es évek leszámolás jellegű ügyeinek felderítésében csúcsosodott ki. Ez a közös munka több ügynek a megoldását eredményezte mindkét oldalon, és gyakorlatilag ez az együttműködés hozta meg az előrelépést a jelenlegi ügyben is” – emelte ki az alezredes a két ország nyomozószerveinek közös munkáját, majd ismertette a Döcher-ügyet.

Döcher György, ismertebb nevén Csontkezű, valamint Haris Sándor, alias Turek 1990-ben ismerkedtek össze, közeli barátságot ápoltak, és több bűncselekményt is közösen követtek el. Döcher 1998 szeptemberében több bűntény, köztük zsarolás miatt kapott letöltendő börtönbüntetést, ám a börtönben sem kellett túlságosan bezárva éreznie magát. 1998 novemberében betegségére hivatkozva kért és kapott kedvezményeket. A kedvezmények közé tartozott, hogy minden reggel 7:30-tól este 19:30-ig külső munkahelyre távozhatott el a börtönből. A külső munkahely pedig gyakorlatilag a saját vendéglátóhelye volt Budapest XV. kerületében. 

1999. február 2-án egy merénylő lépett be a Palotás presszóba, ahol Scorpion típusú géppisztolyával kivégezte Döchert és annak bolgár testőrét, Bulgár Misit. Az elkövető ezt követően bűntársával együtt távozott a helyszínről. Már hetekkel a gyilkosság után felmerült, hogy egy szlovákiai szál is lehet a budapesti ügy mögött, de ez végül nem nyert bizonyítást. 1999. október 1-jén a magyar rendőrség megszüntette a büntetőeljárást.

Mint ahogy azt a Magyar Nemzet megírta, tavaly újranyitották a Döcher-aktát, a nyomozás pedig a NAKA-val való kiváló együttműködés eredményeként idén augusztusban felgyorsult. 

Ekkor adták ki a nemzetközi körözést Bodoky ellen, illetve vonták szoros megfigyelés alá Tureket.

Az NNI igazgatója monogrammokkal jelölve a szereplőket ismertette a megalapozott gyanú szerinti történteket. Szlovák forrásaink segítségével nevesítjük a részvevőket. 

Turek a gyilkosság előtt a Sátor klán vezetőjéhez, Sátor Lajoshoz fordult, hogy segítséget kérjen korábbi barátja és üzlettársa, Döcher György megöléséhez. Sátor ígéretet tett a gyilkosság végrehajtására, és megbízta Szamaránszkyt és Bodokyt a végrehajtással. Sátor cserébe azt kérte Turektől, működjön közre ellenlábasa, Pápay Tibor megölésében.

Az NNI vezetője elmondta: D. Alex Szlovákiában is követett el bűncselekményeket; 1999 és 2004 között emberrablás és zsarolás miatt volt előzetes letartóztatásban, 2011-ben pedig kábítószerrel való visszaélés miatt indult ellene büntetőeljárás. Ezeket az eljárásokat azonban megszüntették. 

– D. Alex ellen jelenleg egy büntetőeljárás folyik Szlovákiában, mégpedig a 1999. március 25-én a dunaszerdahelyi Fontana bárban Pápay Tibor és kilenc társa ellen elkövetett emberölés ügyében – fogalmazott Opauszki András, aki hozzátette: az említett dunaszerdahelyi bűnözői csoport vezetője, Sátor Lajos 2010-ben eltűnt, a szlovák hatóságok szerint meggyilkolták, de a holttestét még nem sikerült megtalálni. (Sátor egyik embere, Horváth Lehel vállalta magára, hogy 2010-ben megölte Sátort, mert veszélyessé vált a klánra.)

Turek a vizsgálóbíró előtt is tagadta, hogy köze volna a gyilkosságokhoz. Azt még nem lehet tudni, összevonják-e a két ügyet, és ha igen, hol fognak ítélkezni.