Áttörést ért el Strasbourgban a Fidesz

Gyengülhet a Soros-hálózat befolyása az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

Forrás: MTI/Magyar Nemzet2021. 12. 20. 17:13
ZSIGMOND Barna Pál
Budapest, 2018. október 31. Zsigmond Barna Pál, a Fidesz vezérszónoka felszólal egyes törvények külügyi igazgatási tárgyú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 31-én. MTI/Soós Lajos Fotó: Soós Lajos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Soros György szervezetei foglyul ejtették az Európa Tanácsot és annak szerveit

– hangsúlyozta hétfőn Újpesten Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja. A kormánypárti politikus szerint ki kell szabadítani a Soros-féle szervezetek ölelő karjaiból az európai emberijog-védelmet. 

Biztató jel lehet a jobboldal számára, hogy nemrégiben az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely szintén az Európa Tanács intézménye, módosította összeférhetetlenségi szabályait. – Hatalmas a harc a politika és a civil szervezetek szintjén, és 

noha a közelmúltban csatát nyertünk, a háború még hátravan, és nagyon sok fronton támadják Magyarországot ezek a Soros-féle szervezetek 

– kommentálta a fejleményeket Zsigmond Barna Pál, aki egyik kezdeményezője volt annak a jelentésnek, amelynek alapján az EJEB végül lépett. 

Hangsúlyozta: a kifogásolt esetekkel az egész európai jogrendet éri támadás, hiszen a Soros György által finanszírozott civil szervezetek révén egy szélsőséges individualista megközelítést hoznak be erre a területre. 

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának jelenlegi elnöke arról beszélt, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának legfőbb feladata, hogy felügyelje, az Európa Tanács 47 tagállamának bíróságai a tisztességes eljárás szabályainak megfelelően járnak-e el.

Jelezte, hogy a mostani módosító döntést egy tudományos kutatás is megelőzte, melynek eredményei azt mutatják, 

az elmúlt évtizedben az EJEB mintegy száz bírája közül 22 érkezett a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványhoz tartozó szervezetektől.

A jogász elmondta, a bírák által korábban képviselt szervezetek így sorra nyerték meg az eljárásokat, miközben a nem kebelbéliek rendszeresen vesztesek lettek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mások mellett Zsigmond Barna Pál kezdeményezésére indított eljárás végén az EJEB módosította delegálási és összeférhetetlenségi szabályait, célul tűzve ki a kezdeményezők által kifogásolt összefonódások megszüntetését. 

Ennek eredményeként az áprilisi választáson már nem kerültek a Soros-szervezetekhez kötődés miatt kifogásolható bírók a testületbe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.