– Az RSV-fertőzés szezonja a késő őszi, még inkább a téli hónapokra esik, idén azonban ebben is változást látunk, mert az egyetem I. számú gyermekgyógyászati klinikáján már október elejétől nagy volt a betegforgalom az RSV miatt – mondta.
Szabó Attila kitért arra, hogy a kórokozó gyors terjedésének kedvez a lappangási időszak, amely az első tünetek megjelenéséig, átlagosan négy-öt napig tart.
A már megfertőződött ember ez idő alatt is átadhatja a kórokozót a környezetében lévőknek.
A betegség óvodás- és iskoláskorban, nagyobb gyermekek vagy a felnőttek esetében általában nem okoz súlyos problémát, jellemzően orrfolyás, hőemelkedés, étvágytalanság (egyszerű nátha) képében jelentkezik, ezért ők elsősorban a vírus terjesztése szempontjából jelentenek magas kockázatot.
A gyermekorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg nincs a vírus által okozott fertőzésre célzott terápia vagy gyógyszer, ezért a megelőzésre különös hangsúlyt kell fektetni.

Ennek eszköze a koronavírus-járvány során már megszokottá vált: a gyakori kézmosás, a maszkhasználat, a felületfertőtlenítés, a szociális távolságtartás.
Az RSV szilárd felületeken – például ajtókilincs, telefon – körülbelül hét-nyolc órán át marad fertőzőképes.
Szabó Attila kiemelte, hogy a felső légúti tünetekkel akkor kell azonnal orvoshoz fordulni, ha szapora légzést, zihálást, rohamokban jelentkező, csillapíthatatlan köhögést észlelünk a kisgyerekeknél.
A koraszülöttek vagy újszülöttek esetében a táplálási nehezítettség is fontos figyelmeztető jel lehet a kiszáradás veszélye miatt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!