– Személyes példáinkat és tapasztalatainkat illetően egyetlen feladatunk van: a folyamatos emlékeztetés, azért, hogy azok a tragédiák, amelyet a dédszüleinek, a nagyszüleink és a szüleink megéltek, a magyar történelem folyamán még egyszer ne fordulhassanak elő
– hangsúlyozta L. Simon László a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából megrendezett Árvák, özvegyek, veszteségek, traumák- családtörténetek a GULAG és a Vörös Csillag árnyékában címmel megrendezett szakmai konferencián a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az intézmény főigazgatója szerint mindig azzal a nyugalommal ülünk a székünkben, hogy az, ami a történelem folyamán már egyszer megtörtént, nem fog megismétlődni. Ezzel szemben azonban Európán belül, a szomszéd országban háború van. Gondoltuk volna, hogy ez lehetséges lesz? – fogalmazott a főigazgató, megjegyezve:
most tekintsünk el attól, hogy egyes ellenzéki politikusok szerint – utalt Márki-Zay Péternek a csütörtök esti, ellenzéki tüntetésen elmondott beszédére – 1945 óta nem volt háború Európában. Mi azonban tudjuk jól – folytatta –, hogy a magyarságot milyen tragédia érte, és milyen az, amikor megindultak a délvidéki menekültek az anyaországba, sőt pontosan tudjuk azt is, hogy mire számíthatunk most, Kárpátalja irányából.
L. Simon László rögzítette: ezek az események is alátámasztják, hogy a szabadság nem magától értetődő, hanem minduntalan meg kell küzdenünk érte – húzta alá. Hozzátette: folyamatosan figyelnünk kell a hazánkra, a demokráciánkra, a szabadságunkra és az országunk szuverenitására a magunk eszközeivel.
A konferencia szervezője, a Gulágokban Elpusztultak Megörökítésére Alapítvány elnöke
óriási mérföldkőnek nevezte, hogy február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából egy szabad országban emlékezhetünk, emlékeztethetünk, emlékezetünk segítségével pedig előhívhatjuk mindazt, ami józan ésszel felfoghatatlan, és minden részletében ütközik a tízparancsolattal.
Pintér Jolán a történtek kapcsán úgy fogalmazott, ez az ő transzgenerációs traumája. Az alapítvány elnöke azonban kiemelte: hisz abban, hogy ezen a nemzetünket sújtó nehéz örökségen a megfelelő diskurzussal túllendülhetünk.
Szalay-Bobrovniczky Vince a köszöntőjében felidézte: 1947-ben február 25-én tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, ez volt az első lépés a totális diktatúra kiépítése felé, amelynek szörnyűségeibe családok százezrei rokkantak bele. A Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára továbbá rámutatott, hogy bár az az európai baloldal a szőnyeg alá akarja söpörni ezeket a bűnöket, nekünk tisztában kell lennünk, hogy a kommunisták milyen traumákat és tragédiákat okoztak, amelyeket soha nem felejthetünk el.
Ezért is elfogadhatatlan az, hogy a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje külön külön is képviselni akarja a kommunistákat és a fasisztákat
– fűzte hozzá.
A köszöntőt és a nyitóbeszédeket követően az első előadásban Horváth Attila alkotmánybíró a kollektív felelősség elvéről beszélt, amely azt jelentette, hogy a legsúlyosabb koncepciós perekben nemcsak az elítéltek, hanem azok családtagjai is bűnhődtek. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Állam és Közigazgatási Karának tanszékvezetője elmondta:
megszokott dolog volt, hogy az elítéltek feleségeit, illetve a felnőtt korú gyermeket is felelősségre vonták.
Ha a kiskorú gyermekeket – folytatta – a hozzátartozók nem tudták befogadni, akkor árvaházba kerültek, és még a neveiket is megváltoztatták. A börtönökben nem engedélyezték a látogatást, így a hozzátartozók sokszor azt sem tudták, hogy az elítélt családtag hová került, csak a kivégzés után értesültek a részletekről. Azok, akik túlélték a meghurcoltatást, jellemzően maradandó sérüléseket szenvedtek, így amikor kiszabadultak, a feleségek ápolói szerepbe kényszerültek, vagy szabadulva a tehertételtől, új párt kerestek. Horváth Attila arra is kitért, hogy az 50-es években az iskolákban mindenkiről káderlapot vezettek, így azoknak, akiknek a rokonai között politikai elítélt is volt, elzárták a továbbtanulástól, a felnőtt hozzátartozók pedig csak a legrosszabb munkahelyeken tudtak elhelyezkedni.
Az alkotmánybíró előadását követően Máthé Áron is a családtagok meghurcolását részletezte. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnöke egyebek mellett rámutatott, hogy ebben az időszakban
sok nő kényszerült „eladni magát”, a burzsoá és arisztokrata nők elleni erőszak pedig tömegessé vált. Ennek következtében tombolt az abortusz kultusza, és a szifilisz is szedte az áldozatit.
A gyermekek helyzetére térve a történész elmondta, hogy rengeteg gyermek kóborolt az utcákon. Sok gyermekbanda jött létre, amely komoly biztonsági kockázatot jelentett, mivel profi bűnöző vált belőlük. A 12 éven felüli gyermekek viszont sok esetben szintén a Gulágon kötöttek ki, így a politikailag elítéltek utódit is sikerült egybegyűjteni.
Az árvaházakban az éhezés és alultápláltság általános volt, három-négy gyermek osztozott egy koszos takarón, de voltak olyanok is, akik zsákokban vagy a padlón aludtak. Emellett arról is született feljegyzés, hogy a gyermekeknek napokig a halott gyermekek holttesteivel kellett egy ágyban aludni, ameddig el nem szállították azokat a krematóriumba.
Borítókép: József Attila út (Véghelyi Dezső utca) a Bajcsy-Zsilinszky (Erzsébet királyné) út felől Budatava felé nézve (Fotó: Fortepan/Vörös Hadsereg)
