Érkeznek a megemelt családtámogatások

A gyermekgondozási díjak és a gyermekek otthongondozási díja is emelkedett 2022-ben, a minimálbér megemelése nyomán. A Magyar Államkincstár azoknak is újraszámolta az ellátását, akik korábban váltak jogosulttá. A megnövekedett családtámogatásokat ma utalják, a bankszámlákra egy-két napon belül érkeznek meg, postai kifizetés esetén pedig február 10-ig kapják kézhez a jogosultak.

2022. 02. 01. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A diplomásgyedként is ismert ellátás akkor is igényelhető, ha a felsőoktatási végzettség megszerzése utáni egy évben születik meg a gyermek. Összege alapszakos hallgatók esetén a minimálbér 70 százaléka, jelen esetben bruttó 140 ezer forint, míg mesterszakon tanulók számára a garantált bérminimum 70 százaléka, ami 182 ezer forintot jelent 2022-ben.

Szintén az Orbán-kormány vezette be a gyermekek otthongondozási díját (gyod) 2019. január elsejével. Az ápolásra szoruló gyermekükkel otthon maradó szülők 2022-től az előzetes jogszabályban rögzített tervek szerint a hatályos minimálbér összegét kapják kézhez, napi négy órában pedig vállalhatnak munkát is, akkor is jár a kétszázezer forintos ellátás, melynek összegéből tízszázalékos nyugdíj-hozzájárulást vonnak le.

A támogatások összege azon szülők számára is emelkedik, akik korábban váltak jogosulttá. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a korábban megállapított díjakat felülvizsgálták, jogszabályi kötelezettségük szerint 15 napjuk volt erre; a januárra járó, új összegben megállapított gyermekgondozási díjat első ízben február­ban folyósítják.

A gyermekgondozási díjakra továbbá a fiatalok számára bevezetett adómentesség is hatással van; a 25 év alatti ellátottak mentesülnek az ellátást terhelő szja megfizetése alól is.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.