Előre leosztott pozíciók a koalíciós listán

Országszerte panaszkodnak a helyi baloldali politikusok, hogy vállalhatatlan jelöltet indítanak a fejük fölött megegyezett baloldali pártok a szűkebb pátriájukban. A hétvégén több DK-s – vagy azóta a pártból kizárt – helyi politikus is elmondta, mi a gondja a közös jelölttel.

2022. 03. 08. 6:30
20200120 Budapest BKV új Mercedes-Benz Conecto Next Generation buszainak átadása. Karácsony Gergely főpolgármester Bolla Tibor, BKV Zrt. vezérigazgató Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy másik Pest megyei választókerületben, a dunakeszi központúban is egy – azóta a pártból kizárt – DK-s politikus mesélt egy múlt hét végén megjelent interjúban arról, hogy ő is elindult volna az előválasztáson, de ezt Gyurcsányék megakadályozták. – Az előválasztáson számos jó és helyi jelölt indult, akik évek óta dolgoztak a körzetért, az itt élő emberekért. Majd jött egy kétes hirtelenséggel lemondó alpolgármester Budapestről, akinek érdekében sorra léptek vissza a helyi jelöltek – magyarázta a Mandinernek Lőrincz László, egykori gödi alpolgármester. 

Ő volt az, akit egyébként törvénysértő módon váltott le posztjáról a dunakeszi választókerületben fekvő Göd momentumos polgármestere. Balogh Csaba saját DK-s és LMP-s helyettesétől könnyedén megvált, a Budapestről érkező bukott főpolgármester-helyettes Dorosz Dávid mögé viszont elsőre odaállt, azóta is előszeretettel kampányolnak együtt.

Gyurcsány pártjának helyi képviselői voltak azok, akik Óbudán is hasonló dolgokról számoltak be. A pártból kilépett Rózsa Péter a kilépés okai­ról korábban azt mondta, „a Demokratikus Koalícióban minden van, ami szem-szájnak ingere, csak demokrácia nincs”.

Az egykori DK-s ugyanis elárulta, hogy Hazai Iván Andrással (a másik kilépővel) együtt mindketten szerettek volna elindulni a baloldali előválasztáson, de „Gyurcsány Ferenc és Kiss László nem engedték meg”. Véleménye szerint a DK-vezér és Óbuda DK-s polgármestere attól tartott, hogy végre olyan emberek indulnának a választáson, akik valóban képviselnék az emberek érdekeit.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója (Fotó: Mirkó István)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.