Fenyő a békekötés után is haragudott Gyárfásra

Terhelő információk után kutattak Gyárfás Tamásról, erről is beszéltek a ma meghallgatott egykori népszavás újságírók a Fenyő János meggyilkoltatása miatt indult perben a Fővárosi Törvényszéken.

Magyar Nemzet
2022. 03. 31. 18:01
Budapest, 20200220 Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolják. Fotó: Kurucz Ápád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Ápád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszava egykori belpolitikai rovatának tanúskodó újságírója adatainak zárt kezelését kérte. Vallomásában elmondta: amikor 1998. szeptember 11-én a Margit körúton Fenyő Jánost holtan látta, először azt hitte, hogy Gyárfás fekszik ott. Mint közölte, lehetett volna akár más is, például Prinz Gábor, mert Fenyő nagyon sok emberrel tartott haragot, gátlástalan volt, aki szándékai érvényesítése érdekében nem ismert se istent, se embert. Az újságíró hangsúlyozta, Gyárfás azonban a többi Fenyő-ellenségtől annyiban különbözött, hogy ő Fenyő támadásaiból mindenkor győztesen került ki.

Az újságíró egyébként egyike volt azoknak, akiknek kifejezett feladata volt a Fenyő üzleti ellenlábasaira való úgymond „rádolgozás”. Gyárfás mellett például a már említett Princz Gáborról is gyűjtötte, rendszerezte, ellenőrizte a terhelő adatokat, információkat. Ő volt az, aki egy fotóssal elment Kaposvárra, a megyei rendőr-főkapitányság elé, amikor Gyárfás Tamás és védője, néhai Orosz Balázs megjelent a gyanúsítotti kihallgatásra. Ez volt az áfaügy kezdete.

A mai tárgyaláson is elhangzott, amit korábban többek között Székely Ferenc, az MTV ügyvezető alelnöke és Friderikusz Sándor, Fenyő János barátja is elmondott: 1997 februárjában Gyárfás kezdeményezésére az újságíróbálon Fenyő és Gyárfás kezet fogtak. Az is tény, hogy ezt követően a cégeik közötti peres ügyeket megszüntették, és megállapodást kötöttek.

Bali Zoltánt, a Népszava bűnügyi rovatának egykori újságíróját emlékeztetni kellett, hogy 1996. május 20-án a Novotel Hotel előtt átvette Gyárfástól a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság határozatát, amelyben Gyárfást tájékoztatták, hogy Kaposvárott a gyanúsítását megszüntették. H. Bíró László, a Népszava akkori belpolitikai rovatvezetője ugyanakkor megerősítette, hogy ezt a tényt akkor felsőbb utasításra nem közölték.

Buzgó József a tanúvallomásában elmondta, a Népszava sportrovatának vezetőjeként a vádbeli időszakban Fenyő János személyi edzője is volt egyben. Buzgó közölte, Fenyővel sok mindenről beszéltek sportolás közben, ám arról nem, hogy Gyárfással békét kötött volna. A sportújságíró szerint 

Fenyő rendkívül hiú volt, és feltételezi, hogy a békekötésről emiatt sem tájékoztatta őt. Fenyő nem tudta megbocsátani, hogy nem sikerült Gyárfás fölé kerekednie; ő haragudott Gyárfásra, és nem fordítva. Buzgó szerint haláláig nem tett le arról, hogy visszaszerezze a Napkeltét Gyárfástól.

Gyárfás Tamás észrevételében azt hangsúlyozta, hogy ő nem ismerte Fenyő érzelmeit. A számára kedvező bírósági döntés, 1996. október 11. után nem érzékelte, hogy Fenyő János az 1998. február 11-én bekövetkezett haláláig bármit is tett volna ellene, mint ahogy ő sem nyilvánult meg vele szemben.

Borítókép: Gyárfás Tamás a törvényszék folyosóján (Fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.