Schmidt Mária szerint az, hogy tíz évvel a kommunizmus bukása után létrejött a Terror Háza Múzeum, rekordnak számít. A második világháború után a hetvenes évekig a Német Szövetségi Köztársaságban egyáltalán nem volt téma, hogy mi történt a nácizmus alatt, nem volt téma a holokauszt.
Itthon viszont tíz év alatt eljutottunk oda, hogy elkészüljön ez a múzeum és emlékhely, amely bemutatja a kommunista rendszert, elmondja róluk az igazat. Felmutatja a tetteseket, arra kényszeríti őket, hogy színt valljanak azokról a rémtettekről, amelyeket elkövettek
– emelte ki a történész, aki hangsúlyozta: a Terror Háza Múzeum létrejöttével elkezdődhetett a társadalomban a nyilvánosság bevonásával a szembenézés a kommunista időszakkal. Ilyen rövid idő alatt sehol nem jutottak el eddig, mert a számonkérés kérdése egy összetett dolog.
Én is arra számítottam, hogy lesz számonkérés, lesz legalább egy nagy történelmi per, a kommunisták Nürnbergje. Viszont ez nem történt meg. Ma már azonban úgy gondolom, hogy ha nem kaptak volna a kommunisták a nyugatiaktól, főként az amerikaiaktól ígéretet arra, hogy nem lesz számonkérés, akkor jó eséllyel nem mondtak volna le a hatalmukról ilyen könnyen, és lehet, hogy itt is vér folyt volna, mint Romániában – hangsúlyozta Schmidt Mária. Hozzátette: ez volt a békés rendszerváltozás ára, amit lehet, hogy érdemes volt megfizetni.
A baloldal a történész szerint azért támadja őket, mert kimondják az igazságot és egy másik értelmezést kínálnak a múltról.
Mélyen sértette és a mai napig sérti őket az igazság. Ők a valóságnak csak azt a szeletét hajlandóak elfogadni, ami nekik kedvező, ami őket igazolja.
Mi ezzel szemben a teljes igazságot elmondtuk. Elmondtuk azt, hogy a kommunizmus egy gonosz rendszer volt, összehasonlítottuk a kommunizmust a nácizmussal, rámutattunk arra, hogy mind a két rendszer emberellenes és tömeggyilkos volt. Ők ezt nem akarták elfogadni, nem akartak szembenézni a saját múltjukkal, nem tudtak erőt venni magukon ahhoz, hogy bocsánatot kérjenek
– hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ez a bocsánatkérés a mai napig nem hangzott el.
Schmidt Mária a 2002-es kormányváltást követő időszakkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy komoly leckét adtak a kétharmados MSZP–SZDSZ-kormánykoalíciónak, akikkel akkoriban valóban szemben álltak.
Minden igyekezetük ellenére sem engedhették meg maguknak, hogy bezárják a múzeumot, pedig az SZDSZ-ben nagyon erős igény mutatkozott erre – jelentette ki.
Aláhúzta: borzalmasan zavarta őket az igazság, a párt több prominens képviselőjének közeli családtagja is szerepel a Tettesek falán, mint például Pető Ivánnak, aki a parlament elé terjesztette a Terror Háza Múzeum költségvetésének megfelezését, ezzel majdnem ellehetetlenítve a működést. A történész szerint neki csöndben kellett volna maradnia. Pető azonban egy valóban gátlások nélküli reprezentánsa volt annak a korszaknak. Mindenki tudta, hogy személyes indíttatások vezetik, azonban szemérmetlenül beleállt az ügybe. Kónya Imrével is vitába szállt, akivel szemben minősíthetetlen stílusban viselkedett – mondta Schmidt Mária, aki a vitát le szokta vetíteni a diákjainak.
A személyét ért támadásokról azt mondta, hogy nem volt könnyű időszak, hihetetlen intenzitású médiatámadások kereszttüzében éltek akkor mindannyian, de úgy volt vele, hogy ha ennyire fontos, amit csinál, hogy ennyire támadják, akkor van mire büszkének lenni, és megéri csinálni.
Később megpróbáltak leváltani, ám rájöttek, hogy csak a kuratórium hozzájárulásával tudnának elmozdítani, ezért megpróbálták a testület létszámát úgy felduzzasztani, hogy szavazattöbbségük legyen. Kudarcot vallottak, egyetlen kollégám sem vállalta, hogy beüljön a kuratóriumba, hogy eszközként használják ebben a leszámolásban. Idővel aztán ezek a támadások elhaltak
– emlékezett vissza a történész. Beszélt arról is, hogy a kedélyek csillapodásához hozzájárult az is, hogy az emberek minden nap hosszú sorokban álltak a múzeum előtt, hogy megnézhessék a kiállítást. A megnyitón több mint százezer ember jelent meg. Amikor a legnagyobb veszély fenyegetett minket, a múzeum alapításának első évfordulóján, akkor újra eljött százezer ember. A politika innentől kezdve egy kicsit óvatosabban kezelte ezt az ügyet. Nem mellékes adat, és sokat elárul a múzeum népszerűségéről, hogy az elmúlt évek alatt több mint hétmillióan látogatták meg a kiállítást – emelte ki.
A magyaroknak fontos ez a múzeum, hatalmas társadalmi támogatottság áll mögöttünk. Ez a múzeum ugyanis a magyar emberek történetéről szól, azokról a történetekről, amelyekről évtizedekig nem lehetett nyilvánosan beszélni – jelentette ki.
Schmidt Mária elmondta, hogy a Terror Háza Múzeum a kommunista diktatúrának azt a legkeményebb időszakát mutatja be, amely a negyvenes évek közepétől a hatvanas évek végéig, hetvenes évek elejéig tartott. Ekkor Magyarországon még politikai okokból végeztek ki embereket. Minden magyar családnak van valamilyen érintettsége az üldözés időszakából. Ez felszabadította őket a hallgatás gyászmunkát nehezítő terhe alól. Végre elkezdhettek beszélni a szenvedésekről, elkezdhették idehozni az unokáikat, gyerekeiket. Nagyon sok ember felszabadulásként élte meg, hogy ezek az emlékek végre a felszínre törhettek, a társadalom érdeklődést és megértést tanúsított a fájdalmaik iránt.
Új történelemszemléletet, új nyelvet teremtettünk a totalitárius diktatúrák értékeléséről. A náci és kommunista rendszereket a maguk valóságában mutattuk be, végül győzött a magyar értelmezés. Ez nemcsak a régiónkat, hanem a teljes nyugati közvéleményt is érinti –jelentette ki a történész.
Hangsúlyozta: azok a támadások, amelyek húsz évvel ezelőtt értek minket, mára megszűntek. Tudomásul vették, hogy össze lehet hasonlítani a nyilas és a kommunista rendszert. Nincs olyan nézőpont, amely képes lenne kiállni a próbát azzal, amit a Terror Háza Múzeum képvisel. Megnyertünk minden vitát, ez nagyon nagy győzelem az egész magyar nemzeti közösség számára. Ennek azért van óriási jelentősége, mert ez a mi múltunk – tette hozzá.
A Terror Háza Múzeum küldetésével kapcsolatban Schmidt Mária úgy fogalmazott: küldetésük, hogy legyen egy hely, ahova a megemlékezés mécseseit el lehet helyezni, legyen egy olyan hely, ami mementó, és emlékeztet arra, hogy ez a nemzet min ment keresztül a 20. század során. A magyar társadalom számára legyen egy hely, ahova el lehet menni emlékezni, amely a hősöket és a tetteseket egyaránt felmutatja.
