A közösség erejével segítenek a piaristák

Húsvétra készülve bibliai történeteket rajzoltak és tojásokat is festettek azok az Ukrajnából menekült gyerekek, akik a budapesti Piarista Gimnázium által biztosított foglalkozásokon vesznek részt. A kicsik az iskola kápolnája melletti helyiségben berendezett tanodában a magyarul, ukránul vagy angolul beszélő önkéntesek felügyelete alatt közösségben lehetnek, és ebédet is kapnak.

20220408 budapest bp piarista gimnazium ukran menekult gyerekeket fogadott be havran zoltan magyr nemzet Fotó: Havran Zoltán

A piaristáknál főként arra helyezik a hangsúlyt, hogy a kicsik a közösségi élmény által fel tudjanak töltődni.

A számukra kialakított tágas helyiségben a 6–10 éves gyerekek éppen uzsonnáznak, amikor fotós kollégámmal megérkezünk. Miközben élvezettel falatoztak, fegyelmezetten figyelnek az őket segítő ukránul beszélő önkéntesre. Edina Kárpátaljáról, Csapról érkezett Budapestre. Mint meséli, óvónőként dolgozott a határ menti kistelepülésen, de itt is szeretett volna munkát vállalni.

A lehetőség talált meg engem, mert az öcsémet szerettük volna a piaristákhoz beíratni. Ő végül az esztergomi ferences gimnáziumba került, de mivel a piaristák kerestek ukránul beszélő önkénteseket, én voltam az első, aki jelentkezett, és az igazgató fel is vett állandó munkaerőnek.

Edina és társai fontosnak tartják, hogy kreatív programokkal kössék le a gyerekek figyelmét, akik reggel kilencre érkeznek és délután egy óráig maradnak.

Reggel magyar nyelvet oktatunk nekik vagy magyar játékokat játszunk, hogy ezzel is segítsük elsajátítani a nyelvet. Ezután egy ukrán tornatanár tart foglalkozást, amit nagyon élveznek a gyerekek, majd matematikai vagy logikai játékokat játszunk, végül kézműves-foglalkozás és az ebéd következik.

Nasztya szintén pedagógusként dolgozott, de mivel szülővárosában, Csernomorkszban heves harcok dúlnak, ezért ő is Magyarországra menekült. Egy szervezeten keresztül talált a Piarista Gimnáziumra, így most már ő is önkéntesként foglalkozik a gyerekekkel.

Úgy igyekszem segíteni a kicsiknek, hogy megteremtem azt a légkört, amit az otthoni tanáraik, de a szülőket is támogatom lelkileg, ha csak azzal is, hogy beszélünk arról a helyzetről, ami otthon kialakult.

Miközben a két fiatal nő is küzd azzal a lelki teherrel, hogy családtagjaik továbbra is egy háború sújtotta ország területén élnek, próbálnak reményt és minél több szeretet adni a rájuk bízott gyerekeknek. Ilyen a hatéves Stefan is, akit nehéz szóra bírni, de amikor Nadja az ölébe veszi, elmeséli, hogy az édesanyjával és a nagymamájával érkezett Budapestre szintén Odessza mellől. Az édesapja otthon maradt harcolni. Stefan nagyon szeret metrózni, de még ennél is jobban legózni.

Jó napot kívánok! Köszönöm szépen!

– mondja magyarul. A tízéves Szergej érthető okokból inkább focizna ahelyett, hogy velünk beszélgessen. Amikor viszont szóba áll velünk, katonásan kihúzza magát, illedelmesen bemutatkozik, és elmeséli, hogy Kijev mellől menekültek hazánkba, jelenleg egy gödöllői családnál lakik a szüleivel, nagyon szeret a piaristákhoz járni és a többi gyereknek is ajánlja ezt az iskolát. A kisfiú jókedve azonban egyből eltűnik, amikor arról kezd mesélni, hogy a mentőautó szirénája a légiriadóra emlékezteti, a traktorról pedig a tankok jutnak eszébe. Végül ismét felderül az arca, és sorolni kezdni, mit tud magyarul.

Szia! Hogy vagy? Hogy hívnak? Szeretek focizni

– mondja a három hét alatt elsajátított, majdnem tökéletes magyarságával, majd rohan vissza a focipályára.

Horváth Bálint, az intézmény igazgatója fontosnak tartja, hogy a hozzájuk érkező gyerekek egy kis időre ki tudjanak szakadni akár abból az állapotból is, amit a menekültszállás jelent nekik, hiszen sok esetben azt sem tudják, hogy az ide érkező családok közül melyek azok, amelyek egy viszonylag békés városból menekültek el a háború elől, vagy akik traumatizálódtak, mert lebombázták a házukat. Habár még nem szerveztek pszichológiai foglalkozást, de egy pszichológusként tevékenykedő ukrán önkéntes már többször beszélgetett a kicsikkel.

Március 16-a óta fogadjuk a gyerekeket. Az első napon ketten jöttek, de mostanában már körülbelül húszan vannak itt naponta. A foglalkozások inkább tanodajellegűek, de egy kárpátaljai magyar diákot felvettünk a gimnáziumba.

A Magyarországra menekült családok közül viszont még sokan nem döntötték el, hogy itt maradnak-e vagy továbbmennek egy másik országba, de persze sokan bíznak abban, hogy a háború hamarosan véget ér és akkor visszatérhetnek a hazájukba. Ezért sok esetben a gyerekek az ukrán online oktatáson vesznek részt, és még nem tudják, hogy szeretnének-e csatlakozni a magyar iskolarendszerhez – nyilatkozta az intézmény vezetője.

Borítókép: A menekült gyerekek foglalkozása a Piarista Gimnáziumban (Fotó: Havran Zoltán)