Az ügyészség előterjesztésének megfelelően elrendelte ma a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa K. Igor letartóztatását 30 napra. A negyvenéves rendőrnyomozó a megalapozott gyanú szerint kétszer is kirabolta fegyverrel Pécsett a Komlói úti Takarékszövetkezetet.
A törvényszék sajtóosztálya kitért a döntés részleteire is. A megalapozott gyanú szerint a terhelt – aki rendőrként dolgozik a Pécsi Rendőrkapitányságon –
2019 novemberében fegyver nélkül, majd 2020 májusában egy maroklőfegyverrel, vagy annak látszó tárggyal egy pécsi bank bankfiókjában az ott dolgozókat fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy készpénzt adjanak át részére, mindösszesen több mint 7 000 000 forint értékben.
A gyanúsított a részére kiosztott szolgálati maroklőfegyvert és lőszert a tárolásra vonatkozó engedély kereteit túllépve tartotta birtokában, azokat a rendőrség épületéből kivitte.
A fentieken túl 2020 novemberében a Robotzsaru rendszerben hatáskörét túllépve keresett rá azon rablás miatti nyomozás ügyiratára, melyet a gyanúsítás szerint ő maga követett el.
A bíróság a terhelt letartóztatását a szökés, illetve elrejtőzés, bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása veszélyére hivatkozva rendelte el. A határozatot az ügyész és a terhelt tudomásul vette, míg a védő fellebbezést jelentett be ellene.
A tét nagy, hiszen a nyomozó – bizonyítottság esetén – halmazati büntetésül akár húsz évet is kaphat.
K. Igor egykor Szigetváron volt körzeti megbízott, iskolák elvégzése után innen került a Pécs Városi Rendőrkapitányságra, ahol a gazdaságvédelmi osztályon dolgozott nyomozóként. A Blikk a pécsi kertvárosi részen található kétszintes családi házánál járva megtudta a szomszédoktól, hogy három gyermeket nevel, egyikük Budapesten él, ám az ikrei még iskolába járnak. A szomszédok szerint a férfi elvált feleségétől, de egy fedél alatt éltek. Azt senki nem érti, hogy mi vitte bűnbe a nyomozót.
K. Igor második bankrablása során is elmaszkírozta magát, vastag, fekete keretes szemüveget viselt, és sapka alá rejtette őszülő hajtincseit. Az első rabláskor még sántított. Most lakókörnyezetében azt mondják, 2019-ben megműtötték a lábát, mert mozgásában korlátozta egy porcsérülés. A második rablás alkalmával az akkor már kötelező szájmaszkot viselve lépett be a takarékszövetkezetbe, majd valamiért a maszkot lehúzta az álla alá, így az arcáról éles képet tudtak nyerni a technikusok a kamerafelvétel alapján. Ám a nyomozó lebukását mégsem ez okozta.