A teljes lakosságban kisebbségből (44 százalék) többségbe (54 százalék) kerültek azok, akik szerint az országban „jó irányba mennek a dolgok”, és minden második szavazópolgár, illetve minden harmadik párt nélküli, „bizonytalan” válaszadó is inkább reményekkel, mint aggodalommal tekint a jövőbe. Még a veszteseket támogatók borúlátása is csökkent, igaz, csak egy paraszthajszállal (95-ről 92 százalékra) – ezt is mutatja a HVG számára készített legfrissebb Medián-elemzés.
A szavazatok megoszlása szempontjából a mostani Medián-kutatás adatai elég jól illeszkednek a hivatalos végeredményhez: a felmérésben válaszolók 54 százaléka mondta magát Fidesz–KDNP-szavazónak (a tényleges listás arány 52 százalék volt), 34 százalék ellenzékinek (a valóságban 36 százalék), és a tényleges 6-tal szemben 8 százalék állította, hogy az ő voksai is hozzájárultak a Mi Hazánk parlamentbe jutásához.
Látható, egy kicsivel még inkább felzárkóztak a szavazók a győztes kormánypárt mellé, amikor a Medián kérdezőbiztosai egy, „a közeljövőben megtartandó”, elképzelt választásról kérdezték őket.
Ekkor már a választani tudók 57 százaléka voksolt a Fidesz–KDNP-re, és a relatív győztes Mi Hazánk is rátett még 1 százalékpontot a megkérdezettek által felidézett szavazatarányára.

Ez a választani tudó szavazók körében mért 9 százalék nagy ugrás a Toroczkai László vezette pártnak az utolsó előrejelzésekben kimutatott 4-5 százalékos támogatottságához képest. Mindent egybevetve a Mi Hazánk annyiban is átvette a Jobbik korábbi (2014 és 2018 közötti) szerepét, hogy egy hónappal a választások után a legerősebb ellenzéki pártnak tekinthető: egy százalékponttal megelőzi a DK-t, és még eggyel a Momentumot. Ezek persze hibahatáron belüli különbségek, de szimbolikus jelentőségük nem hanyagolható el.
Toroczkai az élvonalban, Jakab Dobrev mögött kullog
A magát „harmadikutasnak” tekintő, de az elemzők által többnyire szélsőjobboldalinak minősített párt megerősödését az is jelzi, hogy elnöke, Toroczkai László a teljes szavazókorú népességben az ellenzéki politikusok népszerűségi ranglistáján a harmadik helyre került.