– Táborozni érkeztek? – fordulok egy békésen sétálgató nyugdíjas párhoz, a meglepetésemet rosszul palástolva.
– Ennyire kilógunk a tömegből? – kérdez vissza az Imre névre hallgató férj mosolyogva, aki Vágsellyéről utazott Gombaszögre. – A fiam tegnap vendégként lépett fel, őt néztük meg, s úgy döntöttünk, maradunk még egy napot. Érdekesek, sokszínűek a programok, este pedig meghallgatjuk a Csík zenekart.
– Legutóbb ötven éve jártam erre – veszi át a szót Ilona. – Akkor a Csemadok szervezésében volt minden évben néptáncfesztivál, ma legalábbis így mondanánk. Csak egynapos esemény volt, énekeltünk, táncoltunk egész nap, úgy is jól éreztük magunkat. Mára nagyon kinőtte magát Gombaszög, van itt minden, irigylem a fiatalokat.
Gombaszög.
Hangzása alapján mesekönyvnek gondolhatnánk, erdei állatokkal, növényekkel, kedves manókkal, ki tudja, valaha tényleg mesébe illő erdei tisztás lehetett. Némi áthallással napjainkban is az. Ma azonban már elsősorban nem egy gömöri települést, helyesebben csupán településrészt jelöl a Sajó partján, hanem a felvidéki magyar ifjúság legismertebb gyülekezőhelyét.
A Gombaszögi Nyári Tábor ma már fogalom, megkerülhetetlen helyszín és esemény, amellett egyszerre fesztivál és szabadegyetem. Mint az erdélyi Tusványos, csak más közegben, más hangsúlyokkal.
Nemcsak szórakozni vágyó fiatalok, hanem a kedvükben járva, érdeklődésüket kielégítve zenészek, írók, költők, művészek és persze politikusok is felkeresik, s nem csak a Felvidékről, hanem Magyarországról.
S ahogy a példa bizonyítja, az idősebbeknek is szolgált érdekességgel. Sőt a kisgyerekeknek is.
– A kezdetek óta járok ide – mondja Kiss Réka, aki kolléga, televíziós újságíró. – Helyesebben az újrakezdés óta. Orosz Örsöt, a tábor fő szervezőjét középiskolás korom óta ismerem, nekem az ő személye garancia. Nagyon színvonalas és sokrétű a tábor, a kislányomnak is kínál programot bőségesen. Szép a környék, több olyan barátom van, akikkel itt találkozom minden évben. Évekkel ezelőtt inkább dolgozni jártam ide, most már csak szórakozni, s mert itt a helyem.
Sokak szerint Gombaszögnek az említett sokrétűség, sőt inkább sokszínűség a titka. S itt nem arra gondolunk, hogy a táborlakók választhatnak sakk és strandröplabda, rock és népzene, batikolás és tűzzománc között, hanem arra, hogy liberálisok és konzervatívok jól elférnek egymás mellett a festői völgyben. A liberális megbélyegzés az évek során lekopott Gombaszögről, amire nemcsak Orosz Örs, hanem a magyar állami támogatás is garancia.
Németh Zsolt visszajáró vendég, helyesebben, miként kijavít, ő itt is itthon van. – A feleségem felvidéki, annak idején egy felvidéki nyári táborban ismerkedtünk meg. Hogy mióta járok Gombaszögre? Legalább tíz éve – árulja el az első programpontja, a Gyönyör József-emlékkötet címet viselő helytörténeti kiadvány bemutatója után. Nem sokkal ezután pedig a Közép-Európa konzervatív víziója az Európai Unióban címet viselő pódiumbeszélgetésen vesz részt Feledy Botond politológus, a European Leadership Programme igazgatója, valamint Mózes Szabolcs, a felvidéki Szövetség magyar párt alelnökével.
Sokadszorra állapíthatjuk meg, hogy a szabadegyetemi környezet, a rövid nadrág, a sátor, az oldott hangulat kimondottan jótékony hatással van a megszólalókra a tévéstúdióval, az öltöny, nyakkendő viselettel szemben.
Az első hangzásra kissé merevnek tűnő témát sziporkázva, aforizmákkal gazdagítják a megjelentek. – Ha melegkluboknak van joguk közéleti kérdésekben megszólalni, akkor az egyházaknak miért ne lenne? – böki ki például Németh Zsolt. – Ma már nem paphoz megyünk gyónni, hanem coach-hoz fordulunk életvezetési tanácsért – fogalmaz meg kortünetet Feledy Botond, a neves korábbi televíziós szakember, Feledy Péter és az ugyancsak híres sportoló, Monspart Sarolta fia.
A konzervativizmus elméleti talapzatáról hamarosan eljutunk az aktuálpolitikai kérdésekig. – Az a politikai párt, amely megfelelő válaszokkal szolgál a klímaváltozás és a digitalizáció területén, viszi a következő tíz évet – jelenti ki Feledy Botond, amire Németh Zsolt azzal felel, a zöldkérdés nem balliberális privilégium, noha a fősodratú sajtó ezt sugallja.
A zöldkérdéstől már csak egy ugrás az energiaválság és a háború. – Csak remélhetjük, hogy a délszláv, majd a szíriai háború után Európa nem követi el ismét azt a hibát, hogy a sorsát befolyásoló konfliktusban a feje fölött döntsenek a rendezésről – fogalmazza meg a félelmét Feledy Botond, érdekes számadatot is említve, miszerint miközben az Amerikai Egyesült Államok eddig hatvanmilliárd dollárral van jelen az orosz–ukrán háborúban és a következmények orvoslásában, addig az Európai Unió ennek legfeljebb a negyedével.
– Félreértést szeretnék eloszlatni: nem Közép- és Nyugat-Európa között van a törésvonal a háború megítélésében, hanem Európa nagy része és az angolszász álláspontot magukévá tevő államok között – szór parádriposztot Németh Zsolt, felemlegetve a kormányzati álláspontot, hogy Magyarország is csatlakozott az eddigi hat szankciós csomaghoz, de nem lehet partner olyan szankcióban, ami ellentétes hazánk érdekeivel.
A nézők sorából ezen a ponton – a tábor egyik sajátosságaként – kérdést intéznek a külügyi bizottság elnökéhez, ami persze inkább vélemény, s úgy foglalhatjuk össze, hogy a konzervativizmus hagyományokon alapuló politikát jelent, s a múlt alapján Oroszország sokkal inkább fenyegetést jelent Magyarországnak, semmint szövetségest.
A moderátor válasz felvezetéseként megjegyzi, Németh Zsolt áprilisban a híres Facebook-posztjában kimondta, mit gondol az orosz agresszióról: „Ruszkik, haza!” Persze a politikust nem lehet zavarba hozni.
– Az az érdekünk, hogy Magyarország és Oroszország között legyen még egy állam, így Ukrajna léte nekünk kiemelten fontos – jelenti ki Németh Zsolt, amihez a hely szelleméhez illően hozzáteszi: – Ne hagyjuk, hogy a háború szétzúzza a V4-et, mert ez európai politikában csak e szövetségen keresztül hallathatjuk a hangunkat.
Mózes Szabolcs mindezt azzal árnyalja, hogy Szlovákiában messze nem mindenki a barátja a V4-es együttműködésnek.
A beszélgetés kezd parttalanná válni, a háború befejezését csak óhajtani lehet, időpontját megjósolni képtelenség.
Eddig is tudtuk, a helyzet bizony nem egyszerű.
Varga Judit nem külpolitikus, s talán jól is teszi, hogy ezt követően régi ismerősével, a nemzetközi jogász Tárnok Balázzsal beszélgetve kerüli a háború kérdését. Az igazságügyi miniszter Miskolcon született és nevelkedett, mi több, a miskolci egyetem kuratóriámnak az elnöke, így hitelesen elemzi a Miskolc–Kassa-tengelyben rejlő lehetőségeket. – A régió organikus egységet képez – mondja ki, majd feleleveníti, hogy gyerekkorában gyakran megfordult Kassán, és túrázott a határ túloldalán is. A jelenben az oktatásban, a sportban és az egyetemi kapcsolatok szorosabbra fűzésében lát nagy lehetőséget.
Közben a szomszédos pajtából az Ahogy esik, úgy puffan improvizációs előadás komoly konkurenciát jelent, amit Varga Judit maga is humorosan nyugtáz, ám a sugárzó egyénisége magával ragadja a hallgatóságot, később feltalálja magát a forgatagban is.
Az események különben is nehezen feldolgozható sebességgel követik egymást Gombaszögön. Nem tévedés, a látogatók egyedül pénteken csaknem száz program közül válogathattak. Ám ezek közül egy szinte mindenkinek kihagyhatatlan. Este tíztől a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal közösen lép fel.
A dal a mienk zeneszövegből egyúttal mottóvá lép elő. Nem olyan nehéz továbbgondolni az üzenetét Gombaszögön.
Vagy ahogy Varga Judit fogalmazott az eseményről közölt posztjában: „Együtt a legimbolygóbb hídon is átmegyünk!”
Borítókép: Varga Judit a tábor függőhídján (Forrás: Facebook/Varga Judit)
