A következő évben járdaépítésre és falugondnoki busz beszerzésére kaptak forrást, új óvodai játszóudvart alakítottak ki, és rendbe tették a civilek házát. Tavaly kis traktort, hótoló lapot és pótkocsit vásároltak, bővítették az óvodai játszóudvart, és felújították magát az intézményt is, továbbá közösségszervezéshez szereztek be eszközöket, sörpadgarnitúrákat, rendezvénysátorokat. Erre nagy igény volt a lakosság részéről is.

Idén negyvenmillió forintból bővül az óvoda, tornaszoba épül, illetve közösségszervezéshez is kaptak bértámogatást.
Az egyház is kapott támogatást
Ehhez a rengeteg beruházáshoz jön még hozzá a falusi útalap csaknem nyolcszázmillió forintja, amiből új úttal kötötték össze a falut és a 86-os főutat, ez a négy kilométeres szakasz visszavezette a települést az ország vérkeringésébe.
Ez a mi gyorsforgalmi utunk óriási jótétemény a falunak, ezzel egy nagy álmunk vált valóra. Fontos, hogy a beruházásnak köszönhetően a környékbeli gyárakat is könnyebben, gyorsabban el lehet érni, ami növelte Acsalag versenyképességét.
Ennek is köszönhető, hogy a település lélekszáma 2018 óta több mint harminc fővel gyarapodott, sokan költöztek ide. Megvásárolták az üresen álló házakat, főleg, amióta elindult a Magyar falu program és megjelent a falusi csok
– mutat rá Szilágyi Andrásné.
Ennek köszönhetően tudták tavaly megnyitni az óvodát 17 gyermekkel, az intézménybe ma 23-an járnak.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!