A stratégiában hangsúlyozzák, ez azért is elengedhetetlen lenne, mert a pedagógusok átlagbére 2020-ban a diplomás átlagbér 63,6 százaléka volt, míg az európai uniós tagállamokban ez az arány nyolcvan-kilencven százalék. Az utánpótláshoz viszont az kell, hogy az uniós támogatások révén is versenyképesebbé tegyék a pedagógusok fizetését, és az életpályamodellt is úgy módosítsák, hogy kisebb szolgálati idővel is el lehessen érni magasabb fizetési fokozatot.
A hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak a tervek szerint többletjuttatást is nyújtanának, így az ő fizetésük meg is haladhatná a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát. Utóbbi intézkedés döntően a négy leghátrányosabb régióban lévő települések pedagógusait és a pedagógus szakképzettséggel a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő munkatársakat érinti, ezáltal kiemelten segíti a hátrányos helyzetű tanulók integrációját.
Maga a bérfejlesztés ugyanakkor két részből, egy egységes és egy differenciált bérösztönzésből állna. Utóbbihoz egy új teljesítményértékelést vezetnének be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!