A kapitalisták és a kommunisták mindig együttműködtek

– Bármennyire is a kommunizmus magát a kapitalizmus kritikájaként állította be, valójában folyamatos volt az együttműködés a Szovjetunió és az USA között – hangsúlyozta lapunknak adott ünnepi interjújában Borvendég Zsuzsanna, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa. A történész szerint Magyarország és az ’56-os forradalom szerepe azért volt nagyon fontos, mert már akkor lerántotta a leplet a szovjet és kommunista ideológiáról a nyugati társadalmak előtt is.

A történész hangsúlyozta: Magyarország és az ’56-os forradalom ebben a tekintetben azért volt nagyon fontos, mert már akkor lerántotta a leplet a szovjet és kommunista ideológiáról a nyugati társadalmak előtt is. – '56 után nem lehetett úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és a magyar nemzet a szabadság szinonimájává vált nyugaton – hangsúlyozta a történész. Így új taktikát kellett választania a Szovjetuniónak is és Kádárnak is. 

El kellett feledtetniük azt, hogy a forradalom eltiprója Kádár János volt, hogy ő hívta be az orosz tankokat. Kádár pedig úgy lép fel, aki képes szembe menni a rendszerrel, és nagy formátumú politikusként szerény mozgásterét, önfeláldozó módon, a népe javára fogja fordítani. 

Itt bejönnek azok a fogalmak, mint a legvidámabb barakk vagy a gulyáskommunizmus. – Ezeket Kádárék találták ki, hogy elrejtsék a valóságot – hangsúlyozta Borvendég Zsuzsanna. Először ezek a fogalmak nyugaton jelennek meg, a nyugati közvélemény befolyásolására. Ezzel lehetett szalonképessé fésülni Kádárt. Erre pedig legfőképpen azért volt szükség, mert a szovjeteknek nyilvánvalóvá vált Sztálin halála után, hogy nem fogják bírni gazdaságilag a versenyt az USA-val, és csak úgy van esélyük ezt az egyensúlyt fenntartani, ha a nyugati tőkéhez és technológiához hozzájutnak. 

– Ehhez viszont kellett egy trójai faló, ez volt Magyarország: gyakorlatilag ’56 vérét használja fel a Szovjetunió arra, hogy hozzájusson ezekhez alapfeltételekhez

– fogalmazott Borvendég Zsuzsanna, aki szerint Kádárt azért lehetett jól használni, mert ő is felismerte, hogy belpolitikailag a forradalmi történések választóvonalat jelentenek: ugyanis nem lehet Magyarországon az 50-es évek sztálini diktatúráját továbbvinni. Ezért a magyar társadalomra rákényszerítenek egy paktumot, amelyet más választás nem lévén elfogadtak. Eszerint az 50-es évekhez viszonyítva jobb élet lesz Magyarországon, például az állambiztonság visszavonul a közvetlen magánszférából. 

–Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsen felügyelet, teljes kontroll van továbbra is, de csak akkor avatkozik be az állambiztonság a magánéletbe, ha valaki felrúgja a társadalomra kényszerített kádári paktumot – emelte ki Borvendég Zsuzsanna. 

Ugyanakkor október 23. és november 4. között a szabadság szele megérintette a magyarokat, amelyben még bíztak és hittek az emberek. Ekkor a magyar szabadság népe és a párt útjai különváltak. Ezt példázza, amikor Nagy Imre kiállt és azt mondta, elvtársak, a nép pedig rögtön, spontán módon válaszolt, hogy nem vagyunk mi elvtársak! – Ez egy szimbolikus pillanata a forradalomnak – hangsúlyozta a történész, aki szerint a magyarok, józanul gondolkodván, még a minimális bizalmat megszavazták Nagy Imrének. Hozzátette, hogy 

Nagy Imre nem azért vett vissza 1953-ban a korábbi terrorból, mert nem értett egyet a szovjetizálással, hanem mert látta, hogy milyen lehetetlen helyzetbe került a magyar társadalom; lassítani akart. A magyar nép ezt nem felejtette el neki, és felismerte, hogy az egyetlen lehetséges alternatíva október 23-án Nagy Imre. 

Emellett a szabadság relevanciáját nyugatról is erősítették. 

– Szerintem a Szabad Európa rádió hosszú távon nagy bajt okozott azzal, hogy buzdította a felkelőket november 4. után is

– emelte ki Borvendég Zsuzsanna. Emlékeztetett: köztudott, hogy a rádiót az amerikai titkosszolgálat hozta létre, és az ő érdekeit képviselték. A magyar szerkesztőség nyilván bízott a forradalomban, de itt az USA-nak a kétszínűségét kell látni: nem volt szándékában beavatkozni, a szovjetek belügyének tekintette ’56-ot. 

– Ezek leosztott érdekszférák voltak, mint amelyet fentebb kifejtettem: szimpla politikai érdek, nincsen benne érzelem – hangsúlyozta a történész, aki szerint a mi szempontunkból viszont rendkívül aljas volt az a hozzáállás, amit az USA tanúsított.

A történész elmondta azt is: kutatásai erkölcsi kárpótlást nyújtanak a magyar társadalomnak azokért a szenvedéseikért, amelyeket el kellett viselnie az elmúlt nyolcvan évben. Mint mondta, annyit tud tenni, hogy felmutat egy olyan szisztémát, amely a mai napig létezik, utalva a hidegháborús viszonyrendszerrel kapcsolatos kutatásaira. Megemlítette azt is, hogy a történészek nagy része tart ettől a témától. 

– Én a szakma perifériáján vagyok. Ugyanakkor ezt fel kell vállalni, és tudomásul kell venni, hogy nem fogadnak el a mainstream szakmai hatalmasságok, nem leszek úgymond a „történészcéh” tagja. Ez olyan kívülállóság, amelyet kevesen vállalnak fel. De remélem azt is, hogy egyszerűen csak kevés idő telt el azóta, hogy elkezdtem publikálni ezeket az összefüggéseket, és lesz ennek a témának is komoly szakmai támogatottsága a jövőben – tette hozzá a történész.