„Az örök élet örömhíre nem csak túlvilági vigasz”

Felértékelődik-e az élet értéke háborús helyzetben? Miért fontos az elhunyt szeretteinkről való megemlékezés? Mit tehetünk, ha meggyengül a hitünk vagy eltávolodunk az Istentől, és hogyan készítsük lelkünket az adventi várakozásra? Többek között ezekről a témákról beszélgettünk Steinbach Józseffel, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspökével.

Ebben a háborús helyzetben, és a nyomában járó sok bizonytalanság során felértékelődik életünk minden perce, méltó helyre kerül szeretteink fontossága – fejtette ki lapunknak Steinbach József. A Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke szerint ilyenkor rádöbbenünk arra is, hogy milyen hálátlanul éltünk, illetve éltünk vissza az Istentől kapott jólétünkkel, látjuk életünk törékenységét, sebezhetőségét, végességét, valamint azt is, hogy egy pillanat alatt megváltozhat minden, kifolyhat a kezeink közül számos e világi kincs. 

Steinbach József református lelkészként azt hangsúlyozza, hogy a protestánsoknál ebben az időszakban a reformációért – amely éppen 505 esztendővel ezelőtt indult el – adunk hálát Istennek. 

A reformáció rámutatott arra, hogy Isten az élet Istene, aki Igéjében – amelynek dokumentuma a Szentírás – kijelentette nekünk, hogy minden méltatlanságunk ellenére szeret bennünket, megtartja törékeny létünket, megbocsátja bűneinket, megújítja, azaz szentté formálja, megtisztítja életünket, valamint megvált bennünket a haláltól és a gonosz hatalmától. 

Jézus Krisztus feltámadott, legyőzte a halált, Isten nekünk is örök életet adott, ez az örök élet pedig már ebben a világban elkezdődik – hívta fel a figyelmet a püspök. Elmondta, a földi élet Isten ajándéka, de ha nincs örök életbe vetett hitünk, akkor mindent itt, most, azonnal akarunk, mégpedig minél többet, akkor nem érdekel a másik, akkor együnk és igyunk – mondja Pál apostol – mert holnap úgyis meghalunk. Az örök élet örömhíre nem valami túlvilági vigasz, hanem éppen azért hangzik el, hogy már ez a földi életünk szebb, boldogabb, teljesebb, tisztább, szentebb és békésebb legyen – magyarázta Steinach. 

Az emlékezés emlékeztet

A gyász, a fájdalom a Biblia szerint is egy „legitim” érzés, gondoljunk a zsoltárokra, Jób könyvére, a korintusi második levél vigasztaló soraira – húzta alá a püspök mindenszentek és halottak napja apropóján. Igenis, akit igazán szerettünk, és elment a minden élőknek útján, annak hiánya meggyötör, még hitben járva is – fogalmazott, hozzátéve: őrájuk nemcsak halottak napján emlékezünk, hanem mindenkor eszünkbe jutnak, de ilyenkor felvállalva emlékezésünket, meglátogatjuk nyughelyüket. 

Steinbach József kifejtette, ő a szeretteire az örök élet reménységében emlékezik, a feltámadott Jézus Krisztusban, hiszen bár a testünk elporlad, de Jézus Krisztus megváltó szeretetéért kapunk egy örök testet, amelyben megőrizzük személyazonosságunkat, egyetlen életünk minden Istentől kapott egyediségét és szépségét. Az örök életet ugyanakkor nem lehet e világ dimenzióiból megérteni, csak azt tudjuk róla, amit Pál apostol írt, hogy sokkal jobb mindennél – jegyezte meg a lelkipásztor. 

Az emlékezés minket is emlékeztet a saját halálunkra – szögezte le a püspök. „Emlékezz a halálra!” – egyedül ez az, ami alázatban tarthatja a hedonista embert. Az alázatra, az ebből fakadó szelídségre nagy szükség lenne. Igen beképzeltek és pökhendiek, sőt kegyetlenek tudunk lenni, azonban ezt észre sem vesszük, amíg jól megy a sorunk és mi vagyunk fölül – mutatott rá Steinbach József. Szerinte egy olyan világban élünk, ahol betegségről, öregségről, halálról nagyon nem akarunk hallani – noha ezt soha nem ismerjük be –, és valójában leírjuk azokat, akik valamiképp az élet peremére kerültek, szinte védekezésként is. Persze – teszi hozzá – beteges dolog folyamatosan a halálra gondolni, de aki tudja, hogy Isten legyőzte a halált, az ha fél is – mert a meghalástól félünk –, nem esik kétségbe, és naponta alázatért könyörög az Úrhoz, amelyből segítő szeretet és együtt érző irgalom fakad mások iránt is.

A megrendülés fontossága

2020 eleje óta folyamatos próbatételek érnek bennünket, azonban a jelek már sokkal korábban elkezdődtek – emlékeztetett a püspök. Vigaszra szorulunk, és kérhetjük az Urat, hogy növelje a hitünket – mondta. Szavai szerint együtt vagyunk ebben a helyzetben, így mindenki vigaszra és erősítésre szorul, az Istenre, aki szabadító, megtartó, megváltó Isten. 

Mindezeken túl Steinbach József szerint fontos lenne még valami: a megrendülés. Annak a belátása, hogy nem az Istenre vagy a másikra mutogatok, hanem először azt veszem számba, mi az én részem abban, hogy idáig jutottak a dolgok. Persze – folytatta a püspök – elsőre ez abszurdnak tűnhet: mi lehet az én részem a világ nagy és tragikus eseményeiben, amelyek előtt tehetetlenül állok? 

Márpedig a megújulás, a megbékélés csak ott kezdődik, ha először megrendülve belátom, hogy én is sodródtam, nem a békességre törekedtem, soha nem tudtam alul maradni, csak élvezni akartam az életet, pazaroltam az időt, az energiát, a magamét, a másokét, átvitt értelemben és szó szerint is.

Megrendülni azt jelenti, hogy belátással lenni, bűnt vallani, megváltozni, megtérni, a jó irányba fordulni, nem mindig a másikat okolni és gyalázni. A püspök úgy véli, borzasztó, ahogyan gyalázkodni és gyűlölni tudunk. Mi lehet ebből, ha nem robbanás valamilyen formában? – tette föl a kérdést a lelkipásztor.

Istennek célja van az életünkben

Steinbach József az adventi időszakkal kapcsolatban elmondta, az a várakozás időszaka. Mire és kire várunk? Reális és tapasztalatainkon alapuló gondolatainkkal letargikusan csak arra juthatunk, hogy minden várakozás beteljesedése előbb-utóbb megkopik, bekoszolódik, a problémák újratermelődnek, mert az emberi gyarlóság ugyanazt hozza elő más-más köntösben – húzta alá a püspök. 

A Biblia azt hangsúlyozza, hogy az ember felől nincs megoldás, az igazán nagy problémák emberileg megoldhatatlanok. Adventben a hatalmas, teremtő és gondviselő Isten eljövetelére várunk, aki hatalmát szeretetében mutatta meg – fogalmazott Steinbach. Ő az egyetlen, aki képes a hatalmát a szeretetében érvényesíteni. Ő az, aki isteni hatalmával újjáteremti az embert és ezt a világot. Őrá várunk, aki Jézus Krisztusban már eljött, és aki visszajön, hogy teljessé tegye rajtunk a megváltás művét, letöröljön minden könnyet, meggyógyítson minden fájdalmat, a halálos szenvedésekből is szabadulást adjon. Őrá, az Úrra várunk. Nincs más megoldás.

Aki pedig az Úrra vár – folytatta a püspök –, az hiszi, hogy Isten az események és a történelem Ura is, ezért Istennek a próbatételekkel is célja van az életünkben: ébreszt, megrendít, hitre, életre hív; mert ahogy mi élünk, egymást nyomorgatva, minden oldalon a magunk részigazságaiban tetszelegve, az nem az Isten szándéka szerinti élettel egyenlő. Isten nem ilyen életet szánt nekünk – hangsúlyozta. 

Ezen az adventen konkrét imádságom is lesz: Uram, vess véget a háborúnak, és mivel minden e-világi hatalom is Tetőled való, kényszerítsd a világ felelős vezetőit – akiket egy időre minden emberért felelőssé tettél, nemcsak a sajátjaikért –, hogy békességszerzőkké legyenek. Mi pedig ne szidjuk őket, ne rájuk mutogassunk, hanem könyörögjünk értük, és a magunk helyén ugyancsak legyünk békességszerzők. „Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” (Efezus 4,29)

Azok számára, akik bármilyen okból kifolyólag nehéz helyzetben vannak, akár határon túli szeretteikért aggódva, akár a pénztárca számára aggasztónak ígérkező téli időszak miatt, Steinbach József az alábbi imádság vigaszával válaszolt:

„Feltámadott Urunk!
Add nekünk szabadító hatalmad bizonyosságát!
Köszönjük, hogy Te ott vagy életünk hajójában, és mi magunkkal vihetünk Téged, mint viharokat lecsendesítő Urat, aki nem engeded, hogy elvesszünk.
Közbenjáró könyörgést mondunk kárpátaljai testvéreinkért, minden háborúságot szenvedőért, a gyászolókért, a rettegőkért; azokért, akiknek menekülniük kell otthonaikból.
Urunk, adj bölcsességet a világ vezetőinek! Urunk, vess véget általuk a háborúnak, és minden ebből fakadó nyomorúságnak! 
Könyörülj rajtunk, hadd legyünk békességed és segítő szereteted eszközei; add, hogy hálás és elégedett szívvel megbecsüljük egymást, az életet, Tetőled kapott javainkat, teremtett világodat!
Áldott légy azért, hogy Te nem terhelsz bennünket erőnk felett, és megoldást ajándékozol, hiszen a Te békességed minden gyarló emberi értelmet és önzést meghalad, mígnem győzelemre jut.
Áldott légy azért a bizonyosságért, hogy hitben már miénk a maradéktalan, örök, boldog megoldás is, megváltó szereteted által! 
Segíts mindenkor Terád tekintenünk, feltámadott Urunk, hogy el ne csüggedjünk, a hitből fakadó cselekvésben meg ne restüljünk, a reménységben meg ne fogyatkozzunk!
Tudjuk, Urunk, hogy Te már meg is hallgattál minket.
Ámen.”

Borítókép: Steinbach József református püspök (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)