Szeretett bűnösök vagyunk: bár jóra teremtettünk, bűnre hajló a természetünk. Ez a valóság és a mi közösségünk már tudja, hogy fölösleges mismásolni, mert csak elsüllyedünk
– mondja Gyuri atya a KASZ havi szentmiséjén, ahol szép számmal, csaknem hatvanan jöttek össze. Ők már szabadult alkoholisták: így mondják, mert más a józanság és más a szabadulás. Más nekifutásból, erőből, bizonyítási céllal fenntartani a józanságot, és más teljes összetöretés után Isten kegyelméből újjáépíteni az életet – vélik.
– Az alkoholizmus „titokbetegség” is: titok, hogy melyik pohártól lettem alkoholista, titok, hogy ki, mikor indul el a gyógyulás útján és az is titok: miért kell eljutni a mélypontra – sorolja az egykor tagadásban élő, alkoholista pap, aki ma már a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat (KASZ) vezetője. Mint mondja: össze kell töretni, mert csak akkor leszünk képesek megnyílni Isten, az igazság és a gyógyulás felé.
Az elvonótól az oltárig
– A szenvedélybeteg valamilyen módon szeretethiányos, ezt az űrt próbálja betölteni az alkohollal. Alkoholistaként ott van a kezünkben a szesz, viszont a szabadulás folyamatában, amikor elveszik tőlünk, űr keletkezik a szívünkben. Ezt az űrt semmi és senki nem tudja betölteni, csakis az Isten. Amikor valaki megszabadul, Isten költözik a szívébe – vág bele Fazekas Gyuri atya az óbudai Szent József-templom plébániáján nehéz élettörténetébe, kiemelve: 17-től 44 éves koráig ivott és menekült.
Szavai szerint erős hendikeppel indult az életben: négyéves koráig az édesanyja egyedül nevelte, majd lett egy alkoholista nevelőapja, miközben a saját, vér szerinti apját nem ismerte, csak annyit tudott, hogy átitta magát a túlvilágra. Kilencévesen állami gondozásba került, ahonnan csak 17 éves korában vette magához egy katolikus család, akiknek tulajdonképpen a megtérését köszönheti.
– Ekkor kezdtem el hittanra járni, majd megkeresztelkedtem, és megérintett a papi elhívás gondolata is: milyen jó lenne egyszer az oltár másik oldalán állni és Krisztus szavait mondani, a szeretetet továbbadni – emlékszik vissza.
Gyuri atyát 25 éves korában fel is vették az esztergomi papnevelő intézetbe, ahonnan végül – alkoholproblémái miatt – még a papszentelés előtt kirúgták. Ennek ellenére a papság gondolata, a hivatásérzet mindig jelen volt az életében, igaz, bár mindenhonnan „kiitta” magát, mégis próbálkozott a szerzetességgel, befejezte teológiai tanulmányait, dolgozott a Máltai Szeretetszolgálatnál szociális munkásként, de még templomőr és sekrestyés is volt. Mint fogalmaz, hiába járt önismereti csoportokba, pszichológushoz, akupunktúrára, vagy került négyszer is az addiktológiai osztályra, a probléma felismerése ellenére gondolatai középpontjában még mindig az ital állt.
A hajdani OPNI-ban is voltam kezelésen: jógáztunk, rajzoltunk, zenét hallgattunk: ezek szép dolgok, de csak a szeretet gyógyít. Kellenek a terápiák és a szakemberek, de a kettőnek együtt kellene működnie
– emeli ki a lelkész.