November 25. a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. Ma emlékezünk meg a Gulagra hurcolt magyar áldozatokról.
Emlékezzünk az áldozatokra
írta a Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra.

A kormányszóvivő Pásztor Piroska egykori rab megrendítő visszaemlékezésével zárta írását:
„1945. január havában eljöttek értem, hogy menjek a községházára segíteni, dolgozni. Egy félóra múlva közölték, hogy 2 hétre megyünk cukorrépát ásni, üzenjünk haza, hozzanak 2 hétre ennivalót, dunnát, párnát, ruhaneműt, meleg holmit, jó lesz egy kis élelem az útra. Hát erre teljes felháborodás volt. Fél óra múlva a szegény édesanyám 3 zsák holmival megjelent az ajtó előtt, de már csak a vasrácson át tudtunk beszélgetni, egymáshoz sem engedtek. Úgy bántak velünk, mintha valami bűnözők lettünk volna.
Pár óra múlva a tiszaluci iskolához érkeztünk, összefagyva, meggémberedve. Ott voltunk néhány napig. Édesapám mindent megtett, hogy segítsen, mindent megpróbált. Eljött oda a parancsnokhoz.
Azt mondták, csak testvérrel lehet kicserélni, kimenteni, [de eredménytelenül]. A vonat megindult, már csak annyit láttam, hogy [Édesapámat] a kocsis húzza a havon, de hogy él vagy hal, arról semmit nem tudhattam. Szegény édesanyám annak következtében, hogy engem elhurcoltak, megbetegedett, kissé elborult az elméje. Édesapám is súlyos beteg volt, visszatérésem után egyetlen hónapig élt még, de legalább mégis találkozhatott velem. Édesanyám 9 évet élt még elborult elmével, olykor-olykor kitisztulva, de soha el nem fogadott gyermekének. Azt mondta, hogy én Oroszországban vagyok, engem csak egy jóakarójának hitt, aki segít rajta.”
Borítókép: A József Attila út (Véghelyi Dezső utca) a Bajcsy-Zsilinszky (Erzsébet királyné) út felől, Budatava felé nézve (Fotó: Fortepan/Vörös Hadsereg)
A HungaroMet piros jelzést is kiadhat a heves zivatarok és a 110 kilométer per óra feletti szélrohamok miatt.
A tiszás altábornagy nem volt spúr, ha az adófizetők pénzét kellett költeni.
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt elnöke gondolkodás nélkül összevissza beszél, vagdalkozik.
Az ellenzék nem szereti a fővárost, hanem eszközként használja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.