Csak Egyet Szolgálat: magunkat látni egymásban

Ezek normálisak? Miért örülnek nekem? – hangzott több hajléktalan és rászoruló ember szájából csaknem egy évtizede, amikor megnyitotta kapuit a Csak Egyet Szolgálat nappali melegedője a Király utca és Izabella utca sarkán, Budapest belvárosában. Kiváltott gyógyszerek, tisztasági csomag, kávé, reggeli és imaórák. Csak néhány azok közül a gesztusok közül, amelyekkel a betérők életét igyekeznek könnyebbé tenni a szociális segítő központ munkatársai. Ahogy Kunszabóné Pataki Anna, az alapító mondja: mindennap újjá kell születni a szolgálatra, hiszen az emberi méltóság védelméért dolgoznak, és ezt nem lehet félvállról venni.

20221206 Budapest Csak Egyet Szolgálat nappali melegedője karácsonyi adományokkal kedveskedett a hajléktalanoknak Fotó: Mirkó István Fotó: Mirkó István

Sokáig másra bízta volna elképzeléseinek megvalósítását, hogy továbbra is a háttérből támogassa misszionárius férje munkáját, azonban ráébredt: egészen pontosan az ő elhívása és feladata tanúságot tenni Jézus Krisztusról a rászorulók felkarolásával.

Maguk is tudnak sírni?

A szociális és lelki segítségnyújtásban mentálhigiénés és az egyház kötelékében szolgáló munkatársak is részt vesznek: papok, nővérek, szociális munkások járnak le a belvárosi melegedőbe.

A Csak Egyet Szolgálat tágas alagsori épületében a recepciós pultnál éppen zajlik a becsekkolás: a rászorulók megkapják a gyógyszereiket, vitaminokat és tisztálkodószereket. Keresztülvágva a nappali melegedő zsibongóján, ahol harminc-negyven ember fogyasztja a reggelijét, elmegyünk az önkéntesek mellett, akik sálat, esőkabátot, cipőket és csokoládét osztanak. Óriási a nyüzsgés. 
Kunszabóné Pataki Anna a munkatársak irodájaként használatos folyosó melletti, kisebb nyitott térre mutat és elmondja: havonta mutatnak be szentmisét, a vendégek gyónhatnak, de tartanak szentségimádást, valamint szentségekre felkészítő hittanórákat is.

Keddenként bibliaóra van, hétfőnként rózsafüzérkör, csütörtökön pedig dicsőítő alkalom

 – sorolja a fontos missziós alkalmakat, hozzátéve: minden ünnepet együtt ülnek meg, együtt imádkoznak a halottaikért, együtt örülnek Krisztus születésének és feltámadásának, közösen készítik a jelképeket.

Arra is kitér, hogy a napi szolgálat előtt és befejeztével együtt imádkozik az összes munkatárs, így kérik Isten segítségét és áldását a munkájukra, hiszen mindenkinek élő hite van. Hangsúlyozza, a szociális munka ugyan egy szakma, de feltétlen szükséges hozzá a Szentlélek bölcsessége is, hogy az emberi szemnek láthatatlan szempontokat is felismerjék.

Azok közül, akik régóta idejárnak, többen elmondták: amikor először lejöttek, így gondolkoztak: ezek nem normálisak, miért örülnek nekem?

– idézi fel, majd hozzáteszi, ők, segítőként sincsenek mindig a csúcson. Példaként egy reggeli esetet említ.

–  Az imént egy kolléga elsírta magát magánjellegű problémája miatt. Nem volt feltűnő, de kicsit sírdogált, nekem is könnyes lett a szemem, és megöleltem. Erre odajött az egyik vendég, megsimogatta az arcunkat, majd így szólt: maguk is tudnak sírni?

Nincs részegeskedés

– A bibliaórák, dicsőítések nagyon sok erőt adnak nekünk nehéz helyzetben lévőknek – meséli egy hajléktalan hölgy, miközben a sarokban kialakított kis kápolnához vezet. A hatvanas éveiben járó nő lelkesen számol be arról, hogy ő ministrál a szentmiséken. Míg kezét az asztalon fekvő, óriási Biblián pihenteti, beavat abba is: gyakran imádkozza itt a rózsafüzért vagy olvassa a Szentírást. Mikor sorolja, miért szeret a Csak Egyet közösségébe járni, megtudom: azon túl, hogy reggelit és figyelmet kapnak és erősíthetik a lelki életüket, telefonálhatnak és internetezhetnek, sőt le is tusolhatnak.

Itt mindenben támogatnak minket: intéznek szállást, segítenek a munkakeresésben, bármilyen problémával fordulhatunk hozzájuk

– részletezi. Mint mondja, ő már régi bútordarab, 2012 óta jár le, de rendszeresen „toboroz” is az ismerősei köréből, hogy minél többen eljussanak a szolgálathoz, hiszen itt nem számít, ki honnan érkezik, cigány, magyar, büntetett előéletű vagy csak szegény. Az viszont alapkövetelmény – világosít fel a törzsvendég –, hogy mindenki viselkedjen emberhez méltóan.

Aki nem viselkedik, azt figyelmeztetik kétszer-háromszor, azután elküldik. Itt nem lehet csúnyán beszélni, lopni vagy részegeskedni

– hangsúlyozza az asszony. Mint mondja: a melegedőben megnyugszik a lélek.

„Neveden szólítottalak”

Az önkéntesek megállás nélkül osztják a vendégeknek a reggeli mellé járó meleg, kiegészítő ruhadarabokat. A legnagyobb türelemmel válogatják a sálakat, kesztyűket és lábbeliket a fiatal lányok, kinek-kinek igénye szerint. Egyikük elmeséli, hogy már egy hónapja jár a Csak Egyet Szolgálathoz segíteni.

Megragadott a békés légkör: az, hogy láthatom, mit jelent egy mosoly egyeseknek

– fogalmaz a fiatal lány, aki a munka előtti közös fohászról azt gondolja: ima nélkül nemcsak élni, de dolgozni sem érdemes. Lelkesen mesél arról is, milyen sokat jelent a rászorulóknak, ha a nevükön szólítják őket.

Érzik, hogy itt számítanak

– mondja.

Az önkéntes szerint csak egyszer kell betérni segíteni, utána úgyis a melegedőben ragad az ember.

Larissza, aki már harmadik éve dolgozik a Csak Egyet Szolgálatnál, és jelenleg a kommunikációs csapatot erősíti tartalomgyártóként, arról beszél: ma már a közösségi médiát és az adminisztratív feladatokat végzi, kezdetben azonban ő is ebédet osztott. Önkéntességének elején megrendítőnek találta, milyen sok ember szorul segítségre. Főként, mivel ők csupán a nappali melegedő környékéről érkező vendégek. Larissza beavat: sok helyen önkénteskedett már, azonban ez az első hely, ahol nem találkozik kiégett emberekkel sem ő, sem a rászorulók.

A mi mozgató erőnk a hitünk

– jelenti ki, majd hozzáteszi:

soha nem lehet tudni milyen este után jönnek be a nélkülözők

ezért próbálják a legnagyobb türelemmel és tisztelettel kezelni az összes vendéget.

A lány az imaalkalmakról is beszél.

Figyelnek. Nincs zajongás. Mindenki hallgatja és tisztelettel, csöndben üli végig a zsibongóban vagy az ebédlőben a találkozót. A többnyire utcán élő vendégek, ha nem is vallásosak, egyértelműen érzik, miért fordulnak feléjük az itt dolgozók szeretettel

– A „szerencsésebbek” tömbházak, társasházak előtereibe, kukatárolókhoz kéredzkednek be, hogy fedett helyen aludhassanak – világítja meg a helyzetüket Larissza.

Mögéjük állni: kötelesség

Az alapító úgy látja, mindennap újjá kell születniük a szolgálatra, hogy éreztethessék a rászorulókkal, ők is értékesek. Ez nem mindig könnyű, ezért fontosnak tartja, hogy a kollégái ne terhelődjenek túlságosan, kapjanak levegőt: háromhavonta mindenkinek jár egy nap, amit az Úr jelenlétében tölthet, mégis munkanapnak számítják be.
Amint arra Kunszabóné Pataki Anna rávilágít, nemcsak adnak, rengeteget kapnak is.

Amikor egy nyugdíjas néni örömmel hoz be egy százaszsebkendő-csomagot, az kincset ér. Mi így gazdagszunk

– fogalmaz.

– Isten szemében mindenki fontos: ez nálunk kézzelfogható, tapasztalható, nem pusztán teológia – vallja Márk, a kommunikációs és forrásfejlesztési csapat vezetője, aki már három éve és négy hónapja erősíti a Csak Egyet Szolgálat munkaközösségét.

Az egykori papnövendék, aki 2018-ban önkéntesként csöppent a szolgálat vérkeringésébe, 2019 őszétől már hivatástisztázás céljából kezdett el dolgozni a csapatban, és azóta is itt szolgál főállású munkatársként.

Negyedóra telt el az imaórából, amikor elkezdtem sírni: tíz-tizenöt percig tartott ez a különös állapot, sok minden felszakadt bennem. Öröm, részben fájdalom és az Isten előtti egyenlőség érzése. Ekkor odajött hozzám egy hölgy, aki a fagyoktól és ivástól felpüffedt kezét a vállamra tette, átnyújtott egy zsebkendőt, majd így szólt: Jézus szeret téged

 – idézte fel Márk az első önkéntes napját a Csak Egyetben.

Mint mondja, tapasztalatai azt mutatják: a segítő szakmában dolgozóknak úgy kell bemosakodniuk lelkileg, mint a sebésznek a műtét előtt, máskülönben lehetetlen elhordozni a mindennapos terheket.

– Kötelességünk azok mögé állni, akik nem alkalmasak vagy képesek a mindennapok fenntartására – állítja a fiatal férfi, hozzáfűzve, nagy szükség van erre a hozzáállásra, hiszen a vendégeik csaknem egytizede az utcán alszik.

S bár az embereket ezer szállal húzzák vissza a nehézségek, ezért a hajléktalanellátó rendszeren felfelé lépkedni rendkívül nehéz – véli Kunszabóné Pataki Anna.

De vannak sikertörténeteik is, melyekből felidéz egyet.

Az egyik vendégünknek sikerült munkát találnia, a fogai azonban már kiestek, de a hiányukat nem tudta pótolni, mert az nem olcsó mulatság. Gyűjtést hirdettünk, az emberek pedig gyorsan összedobták az új fogsor árát: rászoruló barátunk így az összes fogára kapott koronát és a munkáját is megtarthatta

– meséli.

Beszélgetésünk alatt már javában zajlik az imaóra, ahol helyet foglalva a résztvevők karácsonyi történeteibe csöppenünk. A körben ülő meggyötört arcokat csak az adventi koszorún égő gyertyák világítják meg, Gyuri atya saját történetével bátorítja a vendégeket a legszebb ajándékozásokról szóló személyes élmények elmesélésére.

Egy hajléktalan férfi az önzetlen jó cselekedetről beszél: azt mondja, nap mint nap megtapasztalja a nappali melegedőben. Sokat jelent neki a jó szó, hálával említi azt is, hogy köszönnek neki, köszöntik. Elmondja, számára az a legnagyobb ajándék, hogy itt emberszámba veszik.

Borítókép: A Csak Egyet Szolgálatnál nem számít, ki honnan érkezik, cigány, magyar, büntetett előéletű vagy csak szegény, ugyanolyan szeretettel fogadják (Fotó: Mirkó István)