Emlékeim TGM-ről

TGM végig ott haladt velünk az úton, igaz, rendszerint külön kocsiban utaztunk, de előzékenyen egymás elé engedtük egymást zavaros forgalmi helyzetekben.

Budapest, 2013. március 9. Tamás Gáspár Miklós író, filozófus beszél az alaptörvény tervezett, negyedik módosítása elleni, civilek által szervezett demonstráción az Országházhoz közeli Alkotmány utcában 2013. március 9-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hamar kinőttük írásait, amikor elkezdtük eredetiben olvasni a politológiai irodalmat, és megérkezett körünkbe az a tehetséges korosztály – Lánczi jr., Megadja, Békés Marci, G. Fodor, Szilvay ötlik fel bennem –, akik magyar szemmel, magyar formában magyarázták el nekünk, amit a világról tudni érdemes. TGM először korszerűtlenné vált a 68-as igéivel, majd – lássuk be – el is merült a jelentéktelenségbe egyre kuszább, érthetetlenebb írásaival. Bayer Zsolttal úgy tizenöt éve még arról beszélgettünk, hogy őt még érdemes olvasni a túloldalról, de az igazság az, hogy az utóbbi években már nem éreztem szükségét ennek. Tudtam, éreztem, hogy a baloldal szellemi királycsinálóihoz képest talán még mindig őrzi a lángot, de valahogy csak legyinteni volt kedvem, amikor szóba került a neve (dacára annak, hogy ő is írt rólam, én is írtam róla, igaz, egyikünk sem túl előzékenyen).

Írásainak legsikerültebb részei, amikor gyermek- és fiatalkorának Erdélyéről, a diktatúra természetrajzáról ír, s régi hősöket, elfeledett értelmiségieket idéz. Szőcs Gézáról írott nekrológja minden tévedésével együtt remek korrajz, szép emlékezés. TGM mesterien értett ahhoz is, hogy elénk borítsa a nemes kelmét, majd váratlanul rátaposott sáros lábbal. Szép, botrányos, meghökkentő és egyedi az ilyen árukapcsolás. A kilencvenes évek elmúltával, a gonzo őrület elhatalmasodásával azonban már nem számított botránynak az efféle piacozás.

Két éve a könyvhéten ott üldögéltem új kötetemmel a kiadói sátor előtt. Váratlanul felbukkant TGM, gondosan nézegette mindenfelé a könyveket, pedig ez éppen a jobboldali táborban zajlott (mert hát a könyvhéten lokálisan miért ne különülne el a jobboldal és a baloldal?) Aztán egy pillanatra összevillant a szemünk, és bár addig soha nem találkoztunk, egyszerre ráköszöntünk a másikra. Gyors mosoly, nyilván viccesnek tűnt mindkettőnknek a furcsa helyzet. TGM haladt szépen tovább, ha viszont meghívom egy sörre, tuti, hogy eljön, és ha megajándékozom egy kötettel, megkér, hogy írjam alá. Olyan világból érkezett, ahol ez a normális, nem a pökhendi oldalnézés. Ha kolozsvári öregdiák az ember, mindent nem felejt el, még ha rossz társaságot is választ magának.  

Nagy kár, hogy mindez akkor nem jutott eszembe. Mindegy már persze, de a magyar rendszerváltozás nagy alakjai egyre kevesebben vannak, és az ő személyében most olyasvalaki távozott, aki elegendő erkölcsi tőkét hagyott hátra ahhoz, hogy vetélytársként, ne pedig ellenfélként emlékezzünk meg róla.

Nyugodjon békében! 

Borítókép: Tamás Gáspár Miklós író, filozófus beszél az alaptörvény tervezett, negyedik módosítása elleni, civilek által szervezett demonstráción az Országházhoz közeli Alkotmány utcában 2013. március 9-én (Fotó: MTI/ Máthé Zoltán)