Gulyás Gergely: Lemondtak a miniszterek a vagyonkezelő alapítványokban betöltött helyeikről

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatója élőben. Gulyás Gergely bejelentette, a külképviseletek nem tudnak magyar áldozatokról Törökországban.

Harangozó–Kincses
2023. 02. 09. 10:24
GULYÁS Gergely
Budapest, 2023. január 12. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. január 12-én. MTI/Bruzák Noémi Fotó: Bruzák Noémi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány nemcsak napi ügyekkel, hanem stratégiai célokkal is foglalkozott a kihelyezett tanácskozásán – mondta el a háromnapos soproni kormányülés után tartott Kormányinfón Gulyás Gergely. A kormányülésen napirend előtt a törökországi földrengéssel foglalkozott a kormány, ennek kapcsán a miniszter elmondta: a Belügyminisztérium jelentése szerint a török hatóságok és civil szervezetek 110 ezer fős kutató-mentőalakulattal, 5500 speciális gépjárművel dolgoznak a helyszínen, ebben ötven ország segíti őket, köztük Magyarország. Eddig összesen 27 túlélőt mentettek ki a magyarok. – Magyar állampolgárságú érintett nincs egyelőre – mondta a miniszter, aki egyúttal együttérzését fejezte ki az áldozatok családjainak.  

Gulyás Gergely; SZENTKIRÁLYI Alexandra
A mai Kormányinfó, amelyet Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely tartanak. Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az országos katasztrófavédelem csapatához a Terrorelhárítási Központ 18 fős különítménye is csatlakozott. – Drámaian nő a halottak száma Törökországban – jelentette ki a miniszter.

Gulyás Gergely a magyar gazdasági helyzettel kapcsolatban rögzítette, a kormány a nyugdíjasoknak tett ígéretét teljesítette, meg tudta óvni a nyugdíjak értékét, és egyúttal a bérek is az infláció felett növekedtek a miniszter tájékoztatása szerint. 

 – Folyósítjuk a 13. havi nyugdíjat is – emelte ki a miniszter, emlékeztetve arra, hogy a baloldali kormányok a válság idején vették el a plusz egyhavi ellátást az idősektől.

Elkerülhető a recesszió

A kormány és az elemző intézetek többsége egyetért abban, hogy a recesszió elkerülhető, a másfél százalékos növekedés reális becslés. Gulyás Gergely elmondta, a hosszú távú növekedéshez elengedhetetlen az ipari és mezőgazdasági fejlesztések folytatása, amihez kell hogy legyen elegendő energia. Ezért a kormány egy 2030-ig tartó energiastratégiát tekintett át, amelyben 

továbbra is jelentős szerepet játszik az atomenergia, a napenergia, emellett hálózatfejlesztésre is szükség van.

Ha sikerül megállapodni az Európai Unióval, akkor az onnan érkező forrásokat döntően az energetika területén szeretné hazánk elkölteni. 2030-ig egymillió okosmérő telepítését is tartalmazza a terv, ahogy az Adria-vezeték kapacitásbővítését is, amely jelenleg csak 70-80 százalékos kapacitású.

Ami az ipar fejlesztését illeti, Gulyás Gergely elmondta, az ipari parkok ellátását biztosító vízközművállalatok fejlesztése kiemelt fontosságú, akárcsak a zöldtechnológiák alkalmazása a meglévő ipari folyamatokban, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, az energetikai kutatások, az innováció és mintaprojektek támogatása, és a dunai finomító átállítása többféle forrásból származó kőolaj feldolgozására. A középületek energiahatékonysági fejlesztése szintén fontos. – Azt szeretnénk, hogy ne legyen még egy olyan tél, amikor a középületekre vonatkozó szabályokat kell hozni – fogalmazott a miniszter.

Az alternatív meghajtású mobilitás fejlesztése részeként növelik a vasúti gördülőállományt, új buszokat szereznek be, amellett hidrogénmeghajtású buszokat és gépjárműveket is.

Háború: Magyarország békepárti

A háború kapcsán a miniszter rögzítette a kormány álláspontját: a háborúban emberek tízezrei halnak meg, felfoghatatlan az a pusztítás, amit a mögöttünk hagyott lassan tizenkét hónapban Ukrajna elszenvedett. – Életeket csak tűzszünettel és békével lehet menteni, ez közös célkitűzése kell hogy legyen mindenkinek – mutatott rá a miniszter. 

Elmondta, a konfliktus kiszélesedése ma a legnagyobb veszély, mindenki érdeke az, hogy elkerüljük, hogy világháborúvá szélesedjen a háborús helyzet. 

Magyarország békepárti, a tűzszünetet és a béketárgyalásokat fogjuk szorgalmazni minden fórumon. A magyar álláspont kiforgatása a médiában jellemző, ezt tisztázva a miniszter elmondta, 

mindig is elítéltük az orosz agressziót, anyagilag támogattuk Ukrajnát, menekülteket fogadtunk be felső korlát nélkül.

– Amiben a magyar álláspont egyedi, az az, hogy fegyvereket nem küldünk Ukrajnába. Ezt egyébként is csak Kárpátalján keresztül lehet megtenni, de mindannyiunk érdeke, hogy ez a terület érintetlen maradjon. Kiemelt fontosságú, hogy az energiaárak tekintetében is józan és racionális politikát alkalmazzunk – tette hozzá.

Lemondtak a miniszterek

Az európai uniós elvárásokkal kapcsolatban a kormány megvitatta a jelenlegi helyzetet. – Szeretnénk mielőbb megállapodásra jutni Brüsszellel, a kormány eddig is kész volt arra, hogy észszerű kompromisszumokat kössön, minden elvárást teljesítünk, amely nem sérti országunk érdekeit.

Mindezek után a miniszter bejelentette, hogy a kormány tegnapi ülésének végén 

Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor is lemondott a vagyonkezelői alapítványok kuratóriumaiban vállalt pozícióikról. 

Ők február 15-től nem folytatják tevékenységüket az egyetemi alapítványokban.

A Magyar Nemzet kérdésére a miniszter úgy fogalmazott a guruló dollárok kapcsán: az, hogy az ellenzéket külföldről irányítják, az ma már reális következtetés, és törvénytelenséget is elkövetett azzal az ellenzék, hogy külföldi támogatásokat fogadott el.

– A náci és a kommunista beszédhez hasonló, amelyet Gwendoline Delbos-Corfield folytatott – emelte ki Gulyás Gergely. Szerinte a francia, zöldpárti EP-képviselő felszólalásának következménye kell hogy legyen. Mint ismert, Gwendoline Delbos-Corfield, aki egyébként a magyarországi jogállamisággal foglalkozó jelentéstevő is, pontosította keddi, egy brüsszeli konferencián tett nyilatkozatát, amelyben az Euronews tudósítása szerint azt állította, hogy a kormány szervei, a titkosszolgálatok az oroszoknak szivárogtatnak.

– Pontatlanul fogalmaztam, amikor az említett szivárogtatást említettem, amellyel kapcsolatban semmiféle bizonyítékom nincs, és remélem, hogy nem is ez a helyzet

– szabadkozott az EP-képviselő. 

A 2024-es női kézilabda Európa-bajnokság rendezésével kapcsolatban Gulyás Gergely úgy fogalmazott: a Magyar Kézilabda-szövetség tárgyal a nemzetközi szövetséggel az EB rendezéséről, amitől Magyarország szívesen elállna, ezt már korábban bejelentették. A miniszter most arról beszélt, hogy olyan javaslat van az asztalon, hogy csak egy városban rendeznék meg egy csoport mérkőzéseit, ezzel rendezők maradnánk, és nem kellene megfizetni a lemondással járó költségeket.

Lesz-e Orbán–Zelenszkij találkozó? 

További kérdésre válaszolva a miniszter elmondta a ma kezdődő brüsszeli csúccsal kapcsolatban: 

bízunk abban, hogy az EU is belátja, hogy a külső határokat meg kell védeni, és ebben segítenek Magyarországnak.

– Jó lenne a józan ész talajára lépni, és belátni, hogy a külső határok védelme mindenkinek a védelme, és ezért az anyagi hozzájárulás elvárható – fogalmazott Gulyás Gergely. 

A miniszter egy kérdésre válaszolva elmondta: a Magyar Orvosi Kamara követelései nem kerültek szóba a kormányülésen, ugyanakkor az egészségügyi kormányzat tárgyalni fog a kamara képviselőivel.

A kuratóriumi tagságukról lemondott miniszterekről Gulyás elmondta: az Európai Bizottság utólag közölt feltétele, hogy miniszterek és állami vezetők ne lehessenek a közalapítványokban. Gulyás Gergely hozzátette: azt még nem tudja megmondani, hogy kik maradhatnak a tagok között és kik nem, mert mint mondta, Brüsszel nem fogalmazta meg pontosan az elvárásait. Hozzátette: a kormány arra is nyitott, hogy a kuratóriumok tagjainak mandátuma ne élethosszig tartson.

A ma kezdődő uniós csúcs kapcsán kiderült, hogy Orbán Viktor kormányfő mellett Volodimir Zelenszkij is ott lesz. Arra a kérdésre, hogy a magyar kormányfő fog-e találkozni az ukrán elnökkel, a tárcavezető azért nem tudott válaszolni, mert mint fogalmazott, biztonsági okokból csak ma derül ki az ukrán elnök részvétele.

– Bármely országnak joga van felvételét kérni a NATO-ba, de pillanatnyilag Ukrajna azonnali NATO-csatlakozása világháborút jelentene – emelte ki Gulyás Gergely egy vonatkozó kérdésre reagálva. Ukrajna esetleges uniós csatlakozásról a politikus azt mondta, ha nemzetiségi kérdésekben nem lesz előrelépés Ukrajnában, akkor Magyarország nem fogja támogatni. Mint fogalmazott, az oktatási törvény és a nyelvtörvény jelenleg távol áll attól, amit európai mércével elfogadhatónak tartanak. „Ha ezekben lesz elmozdulás, akkor Magyarország semmi jónak nem lesz elrontója” – mondta. Szerinte úgy tűnik, Ukrajna rendezni kívánja a nemzetiségek helyzetét, reménykednek, hogy így lesz.

Az élelmiszerárstopról Gulyás Gergely elmondta: az április 30-ig maradni fog, esetleges meghosszabbításáról előtte 2-3 héttel fognak tárgyalni.

Tisztázta azt is, hogy addig lehet fenntartani ezt az intézkedést, amíg nem okoz ellátási nehézségeket. 

A Kárpát-medence a világ egyik legbiztonságosabb helye

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország fel van-e készülve egy törökországihoz hasonló katasztrófahelyzetre, Gulyás Gergely elmondta, az nem védhető ki, hogy egy földrengés miatt házak omoljanak össze, ugyanakkor a Kárpát-medence ilyen szempontból a világ egyik legbiztonságosabb helye. Az egészségügy felkészült egy ilyen helyzetre, a koronavírus-járvány idején, a tömeges fertőzés fázisában is helytálltak.

– Elméletben a nagykövetek az országok közötti jó viszonyt segítenék, a miniszter reméli, hogy az amerikai nagykövet is erre törekszik – válaszolt egy újabb kérdésre a miniszter.

– Magyarországon párt semmilyen külföldi finanszírozást kampányhoz nem fogadhat el. Aki közvetlenül a támogatás jelentős részét kapta, Márki-Zay Péter jelölőszervezetként a plakátokon is szerepelt. Ennél nyilvánvalóbb jogsértéssel az elmúlt harminc év párttörténetében nem találkoztunk – vélekedett Gulyás Gergely egy újabb vonatkozó kérdésre válaszolva.

Az akkumulátorgyár ügyéről a miniszter elmondta, hogyha van társadalmi ellenállás, akkor annak oka van, a kormány szerint a legfontosabb annak tisztázása, hogy semmilyen megalapozott aggály nem merül fel. Bíróság előtt is ennek egyértelműnek kell lennie. – A legfontosabb, hogy az összes felvetésre világos, egyértelmű válasz legyen, így nem lesz olyan társadalmi ellenállás, amely a beruházás törlése mellett törne lándzsát – vetítette előre Gulyás. 

A repülőtér visszavásárlásával kapcsolatban a miniszter elmondta, a kormányülésen szó volt róla, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kapta a feladatot, hogy tárgyaljon a reptér tulajdonosaival az adásvételről.

A kárpátaljai magyarok helyzetével kapcsolatban a miniszter kifejtette: a helyzet nehéz, de a kárpátaljai magyarság kitart. – Nem jött el mindenki, sokan ottmaradtak, főleg nagycsaládosok, a háromgyerekes apákat ugyanis nem sorozhatják be – fejtette ki a helyzettel kapcsolatban Gulyás Gergely, aki két hete járt Beregszászon. 

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy jóval négyszázmilliárd forint feletti összeget költött a kormány a magyar határvédelemre.

Magyarország kőolajellátása biztosított

Kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette: az ország kőolajellátása biztosított. A szankciókkal kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontjának komoly megerősítése a nemzeti konzultáció eredménye. – Mi mindig a józan ész politikáját képviseljük, és a kormány szerint nem kell elfogadni olyan szankciókat, amelyek többet ártanak az EU-nak, mint Oroszországnak – emelte ki a tárcavezető.

Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta azt is, hogy konkrét tárgyalások vannak beruházókkal a Dunaferr megvásárlásáról. 

A kormány a dolgozók hathavi bérét átvállalta, ami 16 milliárd forint.

Hozzátette: bízik benne, hogy hat hónap után megoldódik a probléma, és lesz új tulajdonosa az acélműnek. 

– A szankciókról a tagállamok között van tárgyalás, mi sosem gondoltuk, hogy 8-9 ember döntő lehet a szankciók elfogadásában, fontos azonban tisztázni minden személy esetében, hogy indokolt vagy nem a szankció kivetése – fogalmazott a miniszter az orosz személyekre vonatkozó szankciókkal kapcsolatban.

A Kirill pátriárkával kapcsolatos szankciókat illetően a magyar álláspont mögött elvi megfontolások álltak. 

– Ha egyszer békét akarunk, ahhoz az egyházak kelleni fognak

– jelentette ki Gulyás. 

A KRESZ-vizsgák árának támogatását illetően a miniszter úgy fogalmazott, később elképzelhető, hogy növelik majd a támogatást.

Gulyás Gergely azt mondta, a Schadl-ügy kapcsán nemhogy nem rendült meg a kormány bizalma Varga Judit miniszterben, de erősebb, mint valaha.

– Magyarország egy szabad ország, ezért bármilyen közösség a zászlaját szabadon használhatja, kivéve az önkényuralmi jelképek – hangsúlyozta kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy a román külügyminisztérium bekérette kedden a bukaresti magyar nagykövetet, hogy nemtetszését fejezze ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn közzétett Facebook-bejegyzésével kapcsolatban, amelyben azt írta: „a székely zászló addig lobog a magyar közintézmények homlokzatán, amíg a román állam nem engedélyezi korlátozástól mentes szabad használatát Románia egész területén!”

A miniszter elmondta, hogy nem kapott a magyar kormány olyan jelzést Romániától, hogy a magyar Országházra kitett székely zászló problémás lenne. Hozzátette: nálunk az nem fordulhatna elő, hogy egy itt élő őshonos közösség a saját jelképét használja, és emiatt megbüntessék vagy bekéressék az anyaország magyarországi nagykövetét.

Arra a kérdésre, hogy Iváncsa és Göd után Debrecen mellett is lesz-e különleges gazdasági övezet a készülő akkumulátorgyár miatt, Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy nem, mert óriási a különbség az említett települések és Debrecen mérete között. A tiltakozások kapcsán a tárcavezető elmondta, hogy szerinte nem minden tiltakozó külföldi ügynök, de tény, hogy ma a világban komoly verseny folyik a beruházásokért. Hozzátette: a magyar kormány csak azt várja el az akkumlátorgyáraktól, hogy a lehető legszigorúbb környezetvédelmi szabályokat tartsák be, a többit pedig bízzák a hatóságokra és az önkormányzatokra. 

– Völner államtitkár úr már ott volt, amikor Varga Judit miniszter lett. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, az államtitkárságon, annak egy főosztályán volt egy olyan kiválasztási folyamat, amely nem felelt meg a jogszabályoknak. Nem jár a Völner-ügy olyan következménnyel, hogy Varga Juditot leváltanák – erősítette meg a miniszter.

A debreceni akkumulátorgyár kapcsán higgadt, nyugodt válaszokat kell adni, hiba azt gondolni, hogy ez a beruházás lesz az, ami megroppantja a kormánypártok népszerűségét. A baloldal be fogja látni, hogy ez nem működik.

Sokszínű a magyar média

– A magyar média sokszínű, szabad, ezt bizonyítja az is, hogy lehet olyan szerkesztőségeket találni, amelyek utálják a kormányt – emelte ki Gulyás Gergely arra az újságírói kérdésre válaszolva, amely az iránt érdeklődött, hogy mi a véleménye a miniszternek arról, hogy Orbán Balázs azt nyilatkozta, aki uralja egy ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a magyar média sokszínű, az európai meg egyszínű, Magyarországon szólásszabadság van. Hozzátette: Orbán Balázs gondolata Magyarországon nem értelmezhető, egyébként kiváló gondolat.

A miniszter nehezen tudja elképzelni, hogy a kuratóriumi tagok fizetése nagyobb lenne, mint az egyetemi ösztöndíjak, így reagált a 24.hu korábbi, ezzel kapcsolatos hírére. Gulyás Gergely szerint jobb, ha az ösztöndíjakra többet költ egy egyetem, mint a kuratóriumi fizetésekre, de azt sem gondolja, hogy egy kuratóriumi elnöknek ingyen kellene ellátnia a feladatát. Szerinte nem korrekt a 24.hu összehasonlítása, mert nem nézték meg az állami ösztöndíjakat.

A miniszter elmondta azt is, hogy nem merült fel az áfa csökkentése, mert szerinte az egy olyan hibához vezetne, amit a baloldali kormányok annak idején elkövettek. Hozzátette: 

a magas áfának az a kockázata mindig megvan, hogy nem fizetik be, de az elmúlt években az áfacsalások visszaszorultak Magyarországon, ezt még az Európai Bizottság is elismeri.

– Az Európai Uniónak be kéne vezetnie a magyar vagyonnyilatkozati rendszert, mert probléma, hogy semmiről nem kell számot adni, ezért „esnek ki a szekrényből millió eurós összegek” – fogalmazott a miniszter, aki két és fél órán állt a média rendelkezésére a mai tájékoztató alkalmával. 

Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón (MTI/Bruzák Noémi)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.