–Úgy tűnik, minden rendben van Budapesttel: tiszta a város, nincsenek dugók, felújították az utakat, a felüljárókat és példamutató zöld beruházások zajlanak, ezért vélhetően elérkezettnek látta az időt a főpolgármester arra, hogy elindítsa ezt az akadémiát – reagált lapunk megkeresésére Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat úgynevezett Városkormányzási Akadémiát indít.
Városkormányzási Akadémiát indítanak Karácsonyék
Városdiplomáciai Akadémia után most Városkormányzási Akadémiája is lesz Budapestnek. Úgy tudni, a képzésen el lehet majd sajátítani többek között azt, hogyan lehetne jobban kormányozni a városokat. A fővárosi Fidesz szerint úgy tűnik, nincs más dolga a fővárosi vezetésnek, mint egy ilyen akadémia elindítása, mert Karácsony Gergelyék úgy gondolhatják, minden rendben van Budapesttel.

Mi az a Városkormányzási Akadémia?
Az erről szóló honlapon szereplő információk szerint a képzésen arra keresik majd a választ többek között, hogyan lehetne jobban kormányozni a városokat, amelyekben élünk, milyen a városkormányzás ma Magyarországon, valamint hogyan oldanak meg önkormányzati feladatokat innovatív módon más országokban.
Szerintük Magyarországon egészen eddig nem létezett olyan képzési program, amely kifejezetten a városi önkormányzatiság feladataival, működési kereteivel, dilemmáival és megoldásuk lehetséges megközelítéseivel, jó gyakorlataival foglalkozott volna.
Mint fogalmaznak a honlapon, ezeket az ismereteket legfeljebb mozaikosan, hosszú idő alatt, sok ráfordított energiával lehetett összegyűjteni, elsajátítani.

Kiemelték, hogy az akadémia célja átfogó ismereteket adni a városkormányzás szakterületeiről azok elméleti megalapozásával, majd városi jó gyakorlatainak bemutatásával és az egyes témakörök között lévő kapcsolatok kiemelésével. Mint fogalmaznak a honlapon, az Akadémia célja átfogó ismereteket adni a városkormányzás szakterületeiről azok elméleti megalapozásával, majd városi jó gyakorlatainak bemutatásával és az egyes témakörök között lévő kapcsolatok kiemelésével.
További Belföld híreink
Kik lesznek a Városkormányzási Akadémia tagjai?
Wintermantel Zsolt felhívta a figyelmet, hogy az Akadémiai Tanács tagjai között van az az Atkári János, aki Demszky Gábornak volt annak idején a főpolgármester-helyettese. Mint arról korábban írtunk, tavaly decemberben a Fővárosi Közgyűlésben megszavazták azt a javaslatot, hogy a Fővárosi Csatornázási Műveket (FCSM) visszavásárolja a főváros és a tranzakciót Atkári János, jelenleg az FCSM igazgatósági elnöke vezényli le, aki évekkel ezelőtt maga erőltette a vállalat dobra verését. A Fidesz szerint a tranzakció miatt 82 milliárd forint osztalékot kapott a külföldi befektető, ahelyett hogy ez a fővárosé lett volna. Wintermantel Zsolt hozzátette:
reméli, hogy nem arra tanítják majd az akadémián a hallgatókat, hogy lehet ennyi osztalékot elvenni Budapesttől.
Városdiplomácia Korányi segítségével
Kerestük a Városháza sajtóosztályát, arról érdeklődve többek között, hogy az említett Városkormányzási Akadémia mennyibe kerül a városnak. Válaszukban közölték, hogy a képzés költségei néhány millió forintot tesznek ki, a végleges összeg a felvettek számától függ majd. Figyelemre méltó ugyanakkor az is, hogy már Városdiplomáciai Akadémiája is van Budapestnek, amit még Korányi Dávid, Karácsony Gergely korábbi városdiplomáciai főtanácsadója segített megalapítani. Mint az már köztudott, hozzávetőleg négymilliárd forint érkezett a magyar ellenzékhez egy Svájcban bejegyzett alapítványon és a Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy (AD) nevű amerikai szervezeten keresztül.
Borítókép: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Havran Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Üzenet a Tisza Párt kongresszusára: Magyar Péter elárult mindenkit
A Tisza Párt vezér számára az árulás a teljesítmény.

Több százmilliós vagyont halmoztak fel a Tisza politikusai
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.

Ekkora bohócot még nem csinált magából Magyar Péter – már kétmillióan láttak az erről szóló videót
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.

Jó hírt hozott a kormány azoknak, akik családi házat vennének
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Üzenet a Tisza Párt kongresszusára: Magyar Péter elárult mindenkit
A Tisza Párt vezér számára az árulás a teljesítmény.

Több százmilliós vagyont halmoztak fel a Tisza politikusai
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.

Ekkora bohócot még nem csinált magából Magyar Péter – már kétmillióan láttak az erről szóló videót
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.

Jó hírt hozott a kormány azoknak, akik családi házat vennének
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.