Elfogták az iskolákat bombarobbantásokkal fenyegető diákot

Elfogtak a rendőrök egy 15 éves diákot, aki a gyanú szerint egy hónap alatt háromszor is bombarobbantással fenyegette meg Zalaegerszeg több oktatási intézményét – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A fiú elismerte tettét, akár öt év börtönbüntetést is kaphat.

Forrás: Police.hu2023. 03. 14. 15:56
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikerült azonosítania rendőröknek azt a feltételezett elkövetőt, aki egy hónapon belül összesen három alkalommal küldött robbantással fenyegetőző e-mailt több zalaegerszegi oktatási intézménynek. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság közleménye szerint az egyik érintett iskola 15 éves tanulója a kihallgatásán elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményeket. 

A rendőrség február 7-én, az első, több iskolát érintő ügy kapcsán indítottak nyomozást közveszéllyel fenyegetés miatt az akkor még ismeretlen elkövető ellen. A hatóság mindhárom esetben szakképzett bombakutatókkal, valamint robbanószer-kereső kutyákkal vizsgálta át az épületeket, de gyanús tárgyat vagy robbanószerkezetet egyszer sem találtak. A kiürítések minden alkalommal csaknem hatezer embert érintettek.

A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt. A fiú az eljárás során szabadlábon védekezhet. A hatóság ugyanakkor kiemelte: azok a bejelentők, akik a köznyugalom súlyos megzavarására alkalmas hamis bejelentésekkel, híresztelésekkel azt a látszatot keltik, hogy valamilyen közveszéllyel járó esemény következik be, minősített esetben akár ötévi szabadságvesztésre is számíthatnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.