– Eddig tizenötezer orvos jelezte, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagja kíván maradni. A kötelező tagság megszüntetésével tehát nem üresedik ki, nem dől be a MOK. Ön hogyan látja ezt?
– Azt szögezzük le, hogy nem a kamara megszüntetése a cél, soha nem is volt az. A jó beteg- és ügyeletellátás a cél. A kötelező tagság intézményét azért kellett megszüntetni, mert a kamara visszaélt a hatalmával, a tagságból való kizárás olyan eszköz volt a köztestület kezében, ami alkalmas volt arra, hogy félelmet keltsen a tagokban, az új ügyeleti rendszerben munkát vállalni kívánó orvosoknak attól kellett tartaniuk, hogy a kamara megvonja az engedélyüket. Ez a fenyegetés már a betegellátást veszélyeztette. Ezért volt a kormány lépéskényszerben. A törvénymódosítás megakadályozza, hogy a kamara visszaéljen a hatalmával. Ehhez hozzájárult az a dezinformációs kampány is, ami, véleményem szerint, nem méltó egy köztestülethez. Az pedig szintén elfogadhatatlan, hogy a politikai nyomásgyakorlás a betegeken csattan. Ami egyébként a taglétszámot illeti: a vezetőség számára leginkább azért fontos, mert attól függően alakul a kamara bevétele. A tagsági díj Kincses Gyula elnöksége alatt kétszer is emelkedett, így a negyvenezer kamarai tag évi ötvenezer forintos tagdíja kétmilliárd forintos keretet jelent. Ha azonban a tagok száma csökken, a működési költségeket is meg kell vágni.
– A MOK szerint „nincs jobb- vagy baloldali kamara”. Egyetért velük?
– Ezekkel a marketingjellegű szövegekkel egy bizonyos társadalmi rétegre sikerülhet hatást gyakorolni, attól viszont még nem lesz igaz. A kamara elnöke Gyurcsány Ferenc egészségügyi államtitkára volt, aki politikai nyomásgyakorlásra használja a testületet. Arra akarták rávenni az orvosokat, hogy ne vegyenek részt a betegek ellátásában. Amit szintén károsnak tartok a kamara kommunikációjában:
szándékosan mossák össze a gyógyítás szabadságát ellátásszervezési kérdésekkel.
Az egészségügyi ellátórendszer megerősítését célzó kormányzati elképzelések nem avatkoznak bele a klasszikus bizalmi elven alapuló orvos-beteg kapcsolatba. Az államnak azonban kétségkívül van egy mögöttes felelőssége a korszerű és hatékony egészségügyi rendszer kialakításában, a társadalombiztosítónak pedig az a dolga, hogy minőségi szolgáltatást vásároljon az adófizetők pénzén. Mi ezeknek az elvárásoknak igyekszünk megfelelni akkor, amikor a betegbiztonság előtérbe helyezésével alakítunk át egy-egy területet.