A törökök nem felejtik el, hogy idén a februári földrengéstragédia után Magyarország azonnal segítséget nyújtott a túlélők felkutatására. A kutatásban a miskolci Spider Mentőszolgálat is részt vett mentőkutyáikkal, Lehoczki László vezetésével. A törökök az 1999-es, hasonlóan tragédiák sorát okozó óriási földrengés túlélőinek felkutatásához nyújtott segítséget sem felejtik el. A Spider és Lehoczki László akkor is ott voltak, Lehoczki Mancs nevű mentőkutyájával.
Szobrot kap Mancs, a világhíres mentőkutya Törökországban
Órákon belül felavatják Törökországban a világhírű Mancs élethű szobrát, a mentőkutya még 1999-ben, az akkori óriási földrengés után mentette meg Izmirben az akkor hároméves Hatira életét. A szobor Mancs miskolci szobrának változata és ugyancsak Szanyi Borbála készítette. Az ünnepélyes avatáson Novák Katalin köztársasági elnök mond beszédet.

Mancs pedig egy pillanat alatt világhírű lett, amikor három és fél nappal a katasztrófa után megtalálta Hatirát. A török kislányt szinte sértetlenül fel is tudták hozni 82 órával a rengés után, azóta is tartják a kapcsolatot.

Mancs ekkor vált világhíressé, ma pedig szobort kap Törökországban, amit Novák Katalin köztársasági elnök avat fel néhány órán belül.
A köztársasági elnök tegnap érkezett hivatalos látogatásra Törökországba, vele tartott Lehoczki László, Binda Nikolett és Hope mentőkutya.

„Törökország úgy gondolta, szobrot állít Mancsnak. Ezzel is tisztelegve munkássága előtt. Óriási megtiszteltetés ez, és azt gondolom, ez egy hatalmas nemzetközi elismerés is”, írja Lehoczki László hivatalos Facebook-oldalán Lehoczki Beatrix, aki László felesége, és egyébként a Spider vezetője segítőjének, Binda Nikolettnek (Niki) az édesanyja is. Mint írja, a miskolci szobor mását avatják fel. Mindkét alkotás Szanyi Borbála szobrászművész (aki pár napja már kint van Törökországban) munkája.
„Azt hiszem, ettől nagyobb elismerés nem is kell, és ez is bizonyítja, Mancs és Laci nem akármilyen páros voltak”, írja Facebook-oldalán Lehoczki László felesége.
Idén februárban Törökországból személyesen keresték fel Lehoczki Lászlót, a híres, egykori mentőkutya gazdáját, hogy segítsen a földrengés túlélőit felkutatni. Lehoczki és csapata, a Spider Mentőcsoport eleget is tett a kérésnek.
Elnöki találkozó
Szerdán Novák Katalin köztársasági elnök Lehoczki László és Hope társaságában találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Borítókép: Hatira és Mancs (Fotó: MTI)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.

Egy egész város imádkozik az elgázolt postásért
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.

Két veszélyes drogdílerre csapott le a TEK
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.

Ilyen sincs minden nap: az Amerikai Nemzeti Gárda gyakorlatozik Magyarországon + fotó
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett

Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó

Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!

Négy európai vezető megpróbálta befenyíteni Oroszországot – a Kreml válasza egy kőkemény gyomrossal ért fel

Mindent megváltoztató bejelentések A Nagy Duettben: Hihetetlen mi minden történt

Becsődölt a nagy gyár Magyarország közelében: most kiderült, világhírű japán cégóriás vásárolta fel – örülhetnek a románok

Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet

A Manchester City kínos botlásával elkerülte a történelmi szégyent a Premier League-csapat

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa

Figyelmeztetett az elnök, az ilyen a rakéták elől nincsen menekvés

Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.

Egy egész város imádkozik az elgázolt postásért
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.

Két veszélyes drogdílerre csapott le a TEK
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.

Ilyen sincs minden nap: az Amerikai Nemzeti Gárda gyakorlatozik Magyarországon + fotó
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.