Burzsoá baloldali antifákat köröznek az embervadászat miatt

A burzsoá, jómódú családból jövő, radikális szélsőbaloldaliakhoz sorolható az a két német férfi és egy nő, aki ellen a februári budapesti embervadászat miatt körözést adott ki a rendőrség. Mindhárman a hírhedt Kalapácsbandához köthetők. Guntermann a banda szellemi atyja, Müntnich a belső körökhöz tartozik, Aschoff pedig szimpatizáns.

2023. 04. 02. 13:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A februári budapesti embervadászat miatt újonnan körözött három német szélsőbaloldali antifa egyfelől a Kalapácsbandához köthető, másfelől a szakportálok mindhármukat a burzsoá baloldalhoz kötik. 

Johann Guntermann, a hírhedt német Hammerbande szellemi atyja, az Antifa-csoport vezetője, a börtönben ülő Lina Engel vőlegénye három éve szökésben van. A szászországi Állami Bűnügyi Rendőrség (LKA) állapította meg, hogy a „Gucci” néven ismert szélsőbaloldali figura az egyik legerőszakosabb antifaként ismert. Tagja annak a mintegy húszfős csoportnak, amely jobboldali szélsőségesekre vadászott februárban Budapesten. Guntermannt a legkeresettebb németországi baloldali szélsőségesnek tartják, aki egyébként 2019 óta menekül a rendőrség elől, s nemcsak a frankfurti államügyész körözteti, számos más elfogatóparancs is érvényben van ellene. Egyebek mellett azért is, mert 2021-ben Eilengurgban, majd Erfurtban álarcos antifák rendőröknek adták ki magukat, és saját otthonukban kínozták meg áldozataikat, köztük egy terhes nőt. A hatóságok szerint az egyik támadó „Gucci” volt.

A három, körözés alatt álló német antifa, Aschoff Nele Philippine Maya, 21 éves, Müntnich Paul Joscha, 26 éves, Guntermann Johann, 29 éves (Forrás: magyar körözési fotók)

Paul Joscha Müntnich a Kalapácsbanda belső köreihez tartozik elemzők szerint. A lipcsei antropológushallgató rendőrségi források szerint 2019-ben már részt vett egy német prémium kategóriás ruhamárka dortmundi és eisenachi üzletének megtámadásában. Rendszeresen megfordult Lipcsében az egyik legnevesebb harcművészeti edzőteremben. A februári budapesti támadások után azonban nyoma veszett, a német rendőrök nem találják.

Nele Philippine Maya Aschoff 21 éves. A szakportálok őt is a radikalizálódott burzsoá baloldalhoz sorolják, csakúgy, mint a Kalapácsbanda legtöbb tagját és szimpatizánsát.  2020-ban – 18 évesen – megnyerte a frankfurti Anne Frank oktatási központ művészeti pályázatát (a fődíj egy Macbook volt). Úgy tudjuk, a budapesti embervadászat volt az első brutális támadás, amiben részt vehetett. Jómódú családból származik, egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor és főleg, hogy miért radikalizálódott.

A Budapesten elfogott és letartóztatott erőszakos antifaaktivista, Tobias E. szintén módos családból származik, szülei polgári nevelésben részesítették. Gyerekként még kiscserkész is volt, de aztán a serdülőkor vége felé a marxista és a maoista nézetek rabja lett. Végül a szélsőbaloldali, a német konzervatív sajtóban terrorszervezetnek mondott, hírhedt Hammerbande (Kalapácsbanda) tagja lett. 

Lapunk úgy tudja, hogy Guntermann, Müntnich és Aschoff azonosítása mozgásazonosító algoritmusnak, valamint a testképelemzésnek köszönhető, amelyet a német szövetségi rendőrség speciális IT-s szakemberei közreműködésével végeztek el. A budapesti négy brutális támadást rögzítették térfigyelő és biztonsági kamerák, a felvételeket a BRFK-n az első támadás után azonnal létrehozott külön nyomozócsoport tagjai begyűjtötték. Azokon a legtöbb támadó jól látható, valamennyien maszkkal, sállal takarták az arcukat, a profi verőemberek kesztyűt is viseltek, ám a test jellegzetességei, a magasság, a végtagok és a törzs arányai, a fej formája és nagysága azonosíthatóvá tette azokat, akik korábban már részt vettek hasonlóan brutális támadásokban Németországban. A támadás alatti mozgásuk is árulkodó volt. 

Jelenleg négy gyanúsítottja van a budapesti embervadászatnak. Egy német, Tobias E. és egy olasz nő, Selis I. letartóztatása jelenleg június 14-ig tart. Bűnügyi felügyelet alatt áll a német Anna C. M., akinek hetente kell interneten jelentkeznie a BRFK-n. A magyar D. Krisztina pedig szabadlábon védekezik.

Borítókép: A zöld sapkás verőlegény lehetett Guntermann (Forrás: térfigyelő kamera felvétele)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.