Hableány-katasztrófa: fél éve megcáfolt „bizonyíték” a kártérítési perben

Elszomorító egyes lapok vissza-visszatérő igyekezete, hogy rossz színben tüntessék fel a dunai hajókatasztrófa egyik áldozatát, a Hableány sétahajó kapitányát. Most éppen a tömegszerencsétlenség miatti kártérítési per taglalása során „perdöntő, új” bizonyítékról írnak. Eszerint a Hableány hajócsavarjára egy kötél tekeredett rá, irányíthatatlanná vált, ez vezetett a balesethez. Csakhogy már korábban kiderült, hogy azt a bizonyos kötelet a hajó kiemelése során használták a mentésben részt vevők.

2023. 04. 19. 11:39
Hableány Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2019. május 29-én bekövetkezett dunai hajókatasztrófa után vissza-visszatérő kísérlet, hogy bűnösként próbálják feltüntetni a Hableány sétahajó kapitányát, aki szintén odaveszett a tragédiában.

Legutóbb a katasztrófa dél-koreai áldozatai és a hét túlélő nevében tavaly januárban indított kártérítési per keddi tárgyalásán került elő a kapitány vélt felelőssége, érthetetlen okokból. 

Kiemelik a Hableány sétahajó roncsát. Fotó: Kurucz Árpád

Arról ír a sajtó egy része, hogy komoly fordulat történt, új bizonyíték került elő, nemcsak a Viking-hajó kapitánya lehet a felelős, és így tovább. A kártérítési perben a Hableányt elsüllyesztő Viking Sigyn tulajdonosa és üzemeltetője, az egyik alperes, a Viking AG nyújtotta be egy úgymond független, valójában a büntetőperben a védelem által felkért hajózási, úgynevezett igazságyügyi nautikai szakértő véleményét. Eszerint a Hableány hajócsavarjára egy kötél tekeredett rá, így a hajó irányíthatatlanná vált, és ezért fordult be a hátulról érkező Viking Sigyn szállodahajó elé. Sőt a kötél rácsavarodásáról videófelvétel is rendelkezésükre áll.

Csakhogy 2022. június 21-én ezt a szakértői véleményt már tárgyalta a bíróság, és gyakorlatilag minden egyes állítását megcáfolták.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Hableány-katasztrófa miatt Németh Leona bírónő előtt zajló bizonyítási eljárásban kiderült: a védelem által felkért igazságügyi nautikai szakértő katasztrófáról készített szakvéleménye alaptalan, tényszerűen sem igaz. Ez utóbbi szól arról a bizonyos kötélről.

A sértetteket képviselő Borbély Zoltán közlekedési szakjogász a nautikai szakértővel kapcsolatban már tavaly leszögezte a Magyar Nemzetnek: a szakvélemény értékelése a bíróság feladata, ám az igazságügyi szakértőnek objektívnek kell maradnia akkor is, ha a védelem kéri fel a munkára. 

Borbély Zoltán hangsúlyozta, a szakértői vélemény a fizika törvényeinek is ellentmond, és a bizonyítási eljárás eddigi menetében a védelem szakértőjének minden állítását már előre megcáfolták.

A  szakvéleményben például huszonegyszer szerepel az, hogy a Hableánynak ki kellett volna térnie a Viking-hajó elől, mert előbbi úgymond városnéző hajó. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium perhez becsatolt jogértelmezése szerint viszont nem valós a védelem szakértőjének álláspontja. Ha ugyanis egy hajó hat kilométer/óránál lassabb sebességgel közlekedik – például városnézés vagy rendezvény miatt –, akkor mindenképpen neki van kitérési kötelezettsége, függetlenül a méretétől vagy funkciójától. A Hableány viszont a katasztrófa időszakában végig ennél gyorsabban haladt, vagyis nem kellett volna kitérnie a másik hajó, a Viking Sigyn elől.

A szakértő másik, vitatott állítása, hogy a Hableány hajókötele beleakadt a kormányműbe, emiatt a jármű kevésbé volt manőverezhető. Csakhogy ez nem a hajóhoz tartozó kötél volt, hanem az, amellyel az elsüllyedt hajótestet a felszínre hozták és kiemelték a mentőcsapatok.

A kötél egyébként sem akadhatott volna bele a kormányműbe, mert ez ellentmondana a fizika törvényeinek: képtelenség, hogy az előre haladó hajóról a maga után húzott kötél az árral szemben utolérje a hajót, és rátekeredjen a kormányműre. (Ezt egyébként egy másik igazságügyi szakértő már megerősítette korábban.)

Borbély Zoltán szerint lényegtelen minden egyéb felvetés, hiszen a Hableánynak nem volt kitérési kötelezettsége. 

Sógor Zsolt ügyvéd, aki szintén a sértetteket képviseli a büntetőperben, mindehhez hozzátette: az állítólagos videófelvételen az látható, hogy a Hableány matróza, aki szintén áldozatul esett a tragédiának, kikötéshez készülődve elrendezi a kötelet a fedélzeten, a sétahajó ugyanis 150 méter megtétele után már kikötött volna, ha nem gázolja el a hátulról érkező Viking Sigyn.

Borítókép: Kiemelik a Hableány sétahajót (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.