Az amerikai pénzekből finanszírozott, háborúpárti plakátkampányt elindító Nyugati Pályán a közösségi médiában is milliókból népszerűsít agresszív, militarista jelszavakkal tűzdelt propagandaanyagokat. A Facebookon és az Instagramon működő oldalt az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének támogatásával hozták létre, s a 2020 februárjában alapított, nagyjából harmincezer követővel rendelkező blog közel 139 millió forintot költött hirdetésekre, amivel a 13. helyet foglalják el a rangsorban. Ezen hirdetések egy része közvetett vagy közvetlen módon azt sugallja, hogy Magyarországnak és a magyar embereknek is be kell kapcsolódniuk a háborúba.
A Nyugati Pályán egyenként is milliós összegeket fordított háborúpárti Facebook-hirdetésekre, amelyek megjelenésszámai is jellemzően meghaladták az egymilliót.
Ötszázezer forint körül költöttek arra a bejegyzésre, amely szerint „a Putyin-rezsim hatezer gyermeket deportált Ukrajnából”, amiért a Nemzetközi Törvényszék (ICC) elfogatóparancsot adott ki az orosz vezető ellen. „Az orosz hadsereg tudatosan és szervezetten terrorizálja az ukrán civil lakosságot. Rendszeresek a kínzások, az orosz katonák által elkövetett nemi erőszak, és a gyerekek deportálása” – írták a hirdetésben, amely 900 ezer-egymillió alkalommal jelent meg.
Egy másik bejegyzésben a legfőbb V4-es szövetségesünkkel igyekeztek szembefordítani hazánkat. „Lengyel barátaink már rájöttek! Már a lengyelek is tudják, hogy az EU és a NATO nélkül nincs gazdasági és katonai biztonságuk. Mára a magyar kormány az egyetlen Európában, amely Brüsszellel konfrontálódik és Moszkvában bízik” – áll a nagyjából 1,4 millió alkalommal megjelent hirdetésben, amelyre körülbelül 1,1 millió forintot költöttek.
Közcím: Kihasználják a magyarokat
Több fegyverfogásra buzdító bejegyzésben a kárpátaljai magyarokat is háborúpártinak igyekeztek feltüntetni: „Ezt a videót mindenkinek látnia kell! Az ungvári Fábián Tímea a Kárpátaljai Népi Együttes hegedűművésze. Látva a rengeteg szenvedést, amelyet az orosz invázió okoz, kötelességének érezte, hogy a hegedűjét fegyverre cserélje és megvédje a hazáját. Ezért beállt harcolni az ukrán hadseregbe. […] Ezért fontos, hogy minél többen lássák, mit élnek át és hogyan viszonyulnak a háborúhoz a kárpátaljai magyarok” – áll az egyik, körülbelül félmillió forintból meghirdetett tartalomban, amely nagyjából egymilliószor jelent meg.