A vallásellenesség előbb-utóbb emberellenességgé fog válni

A Kommunizmuskutató Intézet igazgatója szerint a jelenben is olyan aggasztó trendek kezdenek gyökeret verni, amelyek a kommunizmusban voltak divatosak.

Magyar Nemzet
2023. 05. 30. 20:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímása és a hozzá hasonló bátor hősök döntötték meg a kommunisták uralmát azzal, hogy kinyilvánították: nem félnek – hangsúlyozta a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, aki annak kapcsán nyilatkozott, hogy Rigában a Lett Megszállási Múzeum konferenciáján egyedüli magyarországi meghívottként tartott előadást a témában.

Fekete Rajmund elmondása szerint előadásában a vallás és a kommunizmus viszonyát járta körül, majd megjegyezte, a jelenben is olyan aggasztó trendek kezdenek gyökeret verni, amelyek a kommunizmusban voltak divatosak.

 Az Istenbe vetett hit nevetséges, a nemzet meghaladott, a történelem befejezett, a család elhanyagolható, a nemek pedig csereszabatosak

– fogalmazott. Úgy vélte: ezek a trendek ugyanúgy az identitás újraértelmezésére tett kísérletek, mint ahogy azt tette anno maga a kommunizmus is, amely új identitást, új embert ígért.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kommunizmus magát az egyetlen, igaz és megkérdőjelezhetetlen hit letéteményeseként tüntette fel. Ezen a ponton Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészt, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját idézve arról beszélt, hogy „a kommunizmus is vallás volt, amelynek volt bibliája: Marx Tőkéje; szent szövegei: Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Mao írásai, katekizmusa: a Kommunista kiáltvány. Fekete Rajmund úgy folytatta: a kommunizmus az egyházakat, a hívőket, a papokat és a lelkészeket üldözte, megtörte és ellehetetlenítette, azért, hogy a végén teljesen megsemmisíthesse. Elmondása szerint előadásában bemutatta, a kommunista diktatúra óriási erőket mozgósított azért, hogy megtörje Mindszenty Józsefet, de ez nem sikerült. 

Mindszenty József annak ellenére vált Magyarország lelkiismeretévé, hogy óriási szenvedéseket kellett átélnie – fogalmazott az igazgató, aki szerint a hercegprímás mártíromsága azt bizonyítja, hogy a vallásellenesség előbb-utóbb emberellenességgé fog válni. 

– Mindszenty bátorsága és nemzethez való hűsége azt példázza ma is, hogy a gonosznak ellenállni kötelesség – hangsúlyozta Fekete Rajmund, majd bemutatta azt is, hogy a katolikus egyház fejének ellenállása hogyan vált egyfajta nemzeti ellenállássá és miként erősítette a nemzettudatot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.