Három szék között esett a földre Ujhelyi István

Nem kapott befutó helyett a DK EP-listáján Ujhelyi István, aki ezért nem tudja tovább folytatni brüsszeli pályafutását – értesült a Magyar Nemzet a baloldal belső ügyeire rálátó forrásokból. Szerintük az MSZP-ből korábban kilépő politikus azért jelentette be ilyen korán, hogy nem újrázik, hogy kudarcát ne Gyurcsány Ferencék kommunikálják.

Munkatársunktól
2023. 06. 06. 4:50
EP-136133D_Plenary_14_Hungary Fotó: Fred MARVAUX
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábban bármikor készségesen nyilatkozó Ujhelyi István ezúttal nem kívánt lapunk megkeresésére érdemben válaszolni arra, hogy egy évvel az EP-választások előtt miért jelentette be váratlanul: befejezi brüsszeli pályafutását. Ismert: az annak idején az MSZP EP-listájáról mandátumot szerző, ám időközben pártját elhagyó politikus azt állította, hogy az elmúlt időszakban többen is megkeresték, hogy ismertségével és politikai aktivitásával erősítse egy adott közéleti csoport vagy párt munkáját. Mint írta, voltak, akikkel megugorhatatlan értékrendbeli és politikai távolság nehezítette a lehetséges együttműködést, de voltak olyan beszélgetőpartnerek is, akikkel több volt a közös nevező, mint a véleménykülönbség, mégis végül csak abban tudtak megállapodni, hogy nem állapodnak meg. 

– Ujhelyi Istvánról köztudott volt, hogy az utóbbi időben erőteljesen kereste a DK két legmeghatározóbb EP-képviselőjének, Dobrev Klárának és Molnár Csabának a társaságát. Minden jel szerint ez hiábavalóbak bizonyult, és nem sikerült elérnie, hogy befutó helyet kaphasson Gyurcsány Ferencék EP-listáján 

– fogalmaztak a történtek hátteréről a Magyar Nemzetnek a baloldal belső ügyeire rálátó forrásai. Hozzátették: az már korábban is tudható volt, hogy a DK listájának első három helyén Dobrev Klára, Molnár Csaba és Vadai Ágnes áll majd, ugyanakkor a negyedik és az ötödik hely úgymond kiadó volt még, ezekkel kapcsolatban pedig Ujhelyi nevét is emlegették. A jelek szerint azonban ezek vagy neki nem feleltek meg, vagy csak még hátrébb kapott volna helyet – mutattak rá forrásaink, akik szerint Ujhelyi azért jelentette be ilyen korán, hogy nem újrázik, hogy kudarcát ne Gyurcsány Ferencék kommunikálják. 

Mindezek tükrében érdemes felidézni, hogy Ujhelyi februárban még maga hangoztatta: lehetetlen, hogy az MSZP listáján szerepeljen 2024-ben, mert mint fogalmazott, a párt olyan irányt vett, ami sokaknak nem tetszik. A politikus azt is elárulta, hogy többek között Ungár Péter is megkereste, ám állítása szerint azért nem lesz rajta az LMP listáján, mert nem akar európai frakciót váltani, és valószínűleg az európai baloldali pártcsaládban marad. A történteket tehát úgy is össze lehet foglalni, hogy Ujhelyi István nem kettő, hanem végül három szék között esett a földre. 

Ha a Magyar Nemzetnek nem is, a politikus egy bulvárlapnak mesélt a terveiről. 

Aki ismer, tudja: ízig-vérig politikus vagyok, azaz bizonyosan közéleti influenszer maradok. Van belső tapasztalatom, rálátásom a politikára, bennfentesként tehát aktív részese maradok a nyilvánosságnak. Hogy milyen civil állásom lesz mellette, még nem tudom, de számos megkeresésem van, főként a turisztikai szektorból és annak oktatási ágazatából, amelynek vezető szakpolitikusa voltam az elmúlt években

– mondta a Blikknek.  

Végül, de nem utolsósorban érdemes megjegyezni azt is: Ujhelyi korábban határozottan tagadta, hogy bármi köze lenne a brüsszeli korrupciós botrány főszereplőihez, ugyanakkor olyan fényképek kerültek elő, ahol Eva Kailivel együtt pózolt, konferenciát is szerveztek közösen, és még közös javaslatot is jegyeztek. 

Ujhelyi Istvánról az is kiderült, hogy egy másik letartóztatott szocialista politikussal, Marc Tarabellával is jó viszonyt ápolt, aki a napokban szintén megszavazta a Magyarországot elítélő EP-határozatot.

Borítókép: A politikus tagadta, hogy köze lenne korrupciós ügyekhez (Forrás: Európai Parlament)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.