Úgy vélik, az elfogadott jogszabály nem felel meg a demokratikus jogállam kritériumainak, a felálló Szuverenitásvédelmi Hivatal nem jogállami hatóság, önkényes eljárása ellen nem lehet bírósághoz fordulni. Jogi úton is fellépnek a törvény ellen, és támogatást, segítséget nyújtanának az érintett civil közösségeknek, aktivistáknak és médiaszereplőknek – írják.
Több alulírott szervezet is tagja a Civilizáció koalíciónak, ami A demokrácia nem veszélyezteti Magyarország szuverenitását elnevezéssel tiltakozó kampányt indított.
Aláíró szervezetek:
- Amnesty International Magyarország,
- K-Monitor,
- Magyar Helsinki Bizottság,
- Mérték Médiaelemző Műhely,
- Political Capital,
- TASZ és
- Transparency International Magyarország.
A dollármédia is tiltakozik
A most elfogadott „szuverenitásvédelmi” törvény betűje szerint ugyan nem a médiacégek működését szabályozza, mégis alkalmas arra, hogy súlyosan korlátozza a sajtószabadságot, megnehezítse, akár ellehetetlenítse a független szerkesztőségek, újságírók, médiacégek munkáját – szögezték le közös közleményben baloldali szerkesztőségek vezetői.
A nyilatkozatot
- Bodoky Tamás (Átlátszó),
- Bojtár B. Endre (Magyar Narancs),
- György Zsombor (Magyar Hang),
- Gulyás Márton (Partizán),
- Német Tamás (Telex),
- Pethő András (Direkt36),
- Uj Péter (444),
- Vajda Gábor (Qubit),
- a Válasz Online szerkesztősége és
- Zöldi Blanka (Lakmusz)
jegyzi. Az aláírók bírálják a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozását, amely szerintük „önkényesen kijelölt ügyeket vizsgáló, korlátlan hatáskörű, minden kontroll nélkül működő szerv lesz”. A szuverenitásvédelmi törvény elvetését sürgetik, mert álláspontjuk szerint a jogszabály
nem szolgálja a társadalom információs biztonságát, éppen ellenkezőleg: a szabad médiát és általában a demokratikus vitákat fenyegeti, célja ezek ellehetetlenítése.
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, az Országgyűlés keddi ülésén a képviselők megszavazták a szuverenitásvédelmi törvényt, valamint ehhez kapcsolódóan módosították az alaptörvényt. Az új törvénnyel változik a büntető törvénykönyv, amelybe bekerül a választói akarat tiltott befolyásolásáról szóló passzus.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!