A baloldal az új pedagóguséletpálya-törvény kapcsán csak azt mondta el, hogy mit nem akar, azt viszont nem, hogy mit akar – írta Facebook-bejegyzésében Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Úgy vélte, az ellenzéki politikai erők semmilyen megoldási javaslattal nem álltak elő azokra a problémákra, amelyek általában jelentkeznek az európai és a magyar iskolarendszerben.
Helyette kivonultak az egyeztetésről, álhíreket terjesztettek a törvényjavaslatról, és erőszakos akciókat szerveztek. A törvényjavaslat maratoni parlamenti vitájában azonban többen is szorult helyzetükből azzal próbáltak kimenekülni, hogy a választás előtti száz pontjukra hivatkoztak, melyet az ELEGY Oktatáspolitikai Szakbizottság készített a baloldali pártok számára.
Az államtitkár szerint így még ijesztőbb a helyzet, ugyanis a baloldal ott folytatná, ahol 2010-ben abbahagyta.
Semmit nem csinálnának másként, mint ahogy korábban tették. Mint a Bourbonok: semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. A baloldal jövőképe a bukott múlt az oktatás területén
– vélekedett, majd felidézett néhány „baljós példát”. Ezek közül kiemelte, hogy a baloldal újból piacosítaná a tankönyvellátást, ahogy korábbi kormányzásuk idején is privatizálták a tankönyvkiadót, és 71 százalékkal emelték a tankönyvcsomagok árát.
Rétvári Bence arra is emlékeztetett, hogy
a balliberálisok LMBT érzékenyítő programokat vezetnének be az iskolákban egy genderszemléletű kötelező etikai kódex mellett, ahogy korábbi kormányzásuk idején is az óvodai nevelésprogramjukba már beleírták a genderideológiát.
– Megpróbálták kivezetni, hogy a kisfiúk fiús, a kislányok lányos játékkal játszanak, a gendernek adtak volna teret a hazafias tanterv helyett, ahogy korábbi kormányzásuk idején is a Soros Alapítvány által támogatott Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaságnak szervezték ki a nemzeti alaptanterv előkészítését – idézte fel.
A baloldali iskolareform magába foglalná a kisiskolák bezárását és az ott dolgozó tanárok szélnek eresztését, ahogy korábbi kormányzásuk idején 381 helyen zártak be iskolát és 15 ezer tanárt bocsájtottak el.
Eltörölnék a felzárkózási célból bevezetett, hároméves kortól kötelező óvodáztatást, már korábbi kormányzásuk idején is sokszor a költségvetési spórolás áldozatai lettek az óvodák. Beavatkoznának az egyházi iskolák felvételi rendszerébe, nemtetszésüket kifejezve az egyházi iskolák növekvő száma miatt, ahogy korábbi kormányzásuk idején is csökkentették a támogatásokat az egyházi iskolákban tanuló diákok után – közölte Rétvári Bence.