Karácsony emberei a Szabad városokra hivatkozva is gyűjtöttek

Népszavazásra hivatkozva akartak adományokat és adatokat szerezni.

2023. 07. 01. 7:47
null
2022.06.24. Gödöllő Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) konferenciája. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Gémesi György gödöllői polgármester Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok kérdés merülhet fel a Bajnai Gordon jobbkeze, Perjés Gábor által navigált, 2019 januárjában bejegyzett Mindenki Budapestért Egyesület tevékenységével kapcsolatban. A szervezet például már 2020-ban azzal próbálta rávenni az embereket az adataik és az adományaik átadására, hogy ennek segítségével népszavazást indíthassanak el az úgynevezett Szabad városok program részeként a Covid-járvány által okozott károk enyhítésére létrehozott helyreállítási alap uniós forrásainak átcsoportosítása érdekében. 

A népszavazásból végül nem lett semmi, hiszen ennek alapvető jogi akadályai voltak, amelyeket maguk a kezdeményezők is ismerhettek, vagy legalábbis baloldalról is figyelmeztették őket erre. Azt viszont azóta sem tudni, hogy végül mennyi pénzt sikerült kicsikarni az emberektől az elhalt népszavazási program jegyében, és hányan szolgáltatták ki az adataikat Perjéséken keresztül Karácsony Gergely kampánystábjának. 

A Karácsony Gergely kampányára gyűjtő Mindenki Budapestért Egyesület csalogató szövege mindenesetre igen hangzatos és megható volt. Arra hivatkoztak például, hogy a települések vezetői segíteni akarnak a válság miatt bajba jutott embereken és vállalkozásokon. 

Erre pedig szerintük azért van szükség, mert a kormány válságkezelése „csak a kiváltságos keveseknek kedvez”. Hozzátették azt is, hogy „a kormány és a miniszterelnök hatalmi harca Euró­pával azt veszélyezteti, hogy a magyar emberekhez eljusson az a több ezer milliárd forintnyi támogatás, ami a magyar embereknek jár”. Emiatt az úgynevezett „szabad városok” vezetői elhatározták, hogy helyi népszavazási kezdeményezésen keresztül próbálják meg kikényszeríteni a kormánytól, hogy az európai uniós válságkezelő támogatásnak legalább felét az önkormányzatokon keresztül juttassa célba az emberekhez. Azt állították, hogy a közös cél érdekében több településen azonos kérdésben írnak majd ki népszavazást. Vélhetően azonban már ekkor tudhatták, hogy ebből nem lehet semmi, és erre többen is figyelmeztették a kezdeményezőket, méghozzá a baloldali holdudvarból. 

Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa például arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi költségvetésekről tilos népszavazást tartani, márpedig a jogszabály szerint a helyben elszámolandó uniós projektek esetében az önkormányzat számít beruházónak. Mikecz Dániel, a Republikon Intézet munkatársa azt hangsúlyozta: egy önkormányzat azért sem írhat ki népszavazást uniós forrásokról, mert ezekhez nemzetközi szerződések révén jut az ország. 
Beszédes ugyanakkor, hogy míg Perjésék 2019-ben a Mindenki Budapestért Egyesület nevében több mint 57 millió forint bevételről számoltak be, az összes ráfordításuk 61 millió forint volt 2020-ban, a népszavazási kampány idején. A hiány tehát közel 10 millió forint volt, és az adományokból származó egyesületi bevételek hivatalosan a következő évben sem emelkedtek sokkal, pedig a Szabad városok programhoz olyan polgármesterek is csatlakoztak, mint Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyről, Gémesi György Gödöllőről vagy az MSZP-s Nemény András Szombathelyről.

 

Borítókép: Gémesi György Gödöllőn, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének  (MÖSZ) konferenciáján (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.