Andrea többször panaszkodott a szomszédoknak, hogy párja, Arnold bántalmazza őt. Éppen ezért kért ellene távoltartási végzést. Miután ez letelt, a férfi hazament, de pár napon belül ismét összeveszett a feleségével, megölte őt és közös gyermeküket is – írja a Bors.
– Többször mondta, hogy Arnold bántalmazta – mondta el a Borsnak a fiatal pár közvetlen szomszédja, egy idős asszony, Mária.
Korábban már írtak arról, hogy egy harmincöt éves férfi brutálisan meggyilkolta feleségét, valamint két és fél éves kislányukat Albertirsán.
A szomszédasszony elmondása szerint a helyieket valósággal sokkolta a kettős gyilkosság híre, ám mint mondta: volt előzménye a tragédiának.
A szomszédok tudták, hogy nincs rendben a pár kapcsolata, és arról is tudtak, hogy a férfi bántalmazta a feleségét. Az említett szomszéd elmondta, amikor találkozott velük, kedvesek voltak, és a férfit is dolgos kezű embernek ismerte meg. Akkor tudott beszélgetni Andreával, amikor a férj nem volt otthon. Ilyenkor mesélt arról, miként bántalmazta őt a férje. A szomszéd néni a Borsnak azt is elmondta, hogy az is előfordult, hogy a férfi ittas állapotban esett neki a feleségének.
– Itt a szomszédok közül több embernek is elmesélte a családanya, hogy egyszer azért bántotta őt a férfi, mert ivott, ő pedig nem főzött, de ez biztos, hogy nem így történt, hiszen akkor mind a két gyerek itthon volt, Andi mindig főzött rájuk – mondta el a szomszéd.
A szomszéd néni azt is elárulta, a nagypapa nem látogathatta az unokákat és a lányát. – Korábban Andi mesélte, hogy az apukája nem jöhet ide hozzá és a két és fél éves kis Zsófikához, ugyanis Arnold megtiltotta neki. Nyilván az apa nem nézte jó szemmel, amit a lányával művelt a férje. Mi nem hallottuk őket sose kiabálni, a gyilkosság napján se vettünk észre semmit. Még napközben Zsófika itt biciklizett az utcában, mert kihoztam az egyik kutyánkat és vele foglalkozott. Aztán este már nagyon nagy volt a csend és utána már csak a rendőrautókra figyeltünk fel, ők mondták el, mit tett a férfi – mondta a szomszéd.