„Szerencsémre a revitalizált közép-zuglói szakaszon el is csíptem a többszörösére duzzadt folyamot. Tökéletes beszálló volt egy városi kajakozáshoz, köszönet mindenkinek, aki tett érte hogy valamivel természetközelibb patak legyen a régi csatornából” – írja az élménybeszámolóban, majd azzal folytatja, hogy amikor már a vizen volt, mindenki integetett, drukkolt, fotózott, videózott, mintha valami olimpiai bajnok evezne át Zuglón.
Persze fanyalgók mindig akadnak, ez a szerep pedig most a kacsáknak jutott, de a történet főhőse erre is talált megoldást, távolabb hajtotta magát tőlük, így senkinek nem kellett menekülnie. A kaland végeztével az elnök megjegyezte, idén már kész kellene lennie a Rákos-patak Pécelig tartó kerékpárútjának, azonban tart tőle, „hogy az egész elúszik a ciklusokon átívelő maszatolás miatt. Pedig ez egy olyan projekt, amire kivételesen a kétmilliárdnyi pénz is vagy hét éve rendelkezésre áll”.
Hozzáfűzte, mindez rettenetesen bosszantó, és pár éve nem is gondolta volna, hogy előbb fog lekajakozni a patakon, mint ahogy a Magyar Kerékpárosklubbal örömbringázva felavatja a város egyik legjobb rekreációs bringás útvonalát. „Remélem, azért valahogy az is összejön majd” – jegyezte meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!