Egy korszakváltó folyamat elején vagyunk, ennek új jelenségeit fogjuk látni Nyugat-Európában és Amerikában, az oda érkezett nagy számú muzulmán bevándorló attitűdje kapcsán – mondta Kovács Zoltán a szerdán rögzített beszélgetésben.
A legmeglepőbb dolgok zajlanak, Sidneytől New Yorkig és Manchestertől Düsseldorfig menetelnek palesztinok és arabok, éltetik a támadást, nem is áttételesen, hanem közvetlenül azt, hogy több mint ezer izraelit megöltek. A nyugat-európai politika és közvélemény pedig döbbenten és értetlenül áll, rettenetesen nehéz lesz nekik valamit kezdeni ezzel, hiszen valószínűleg javarészt már választó állampolgáraik azok az emberek – tette hozzá az államtitkár.
Nem pusztán Izrael-ellenességről, hanem antiszemitizmusról van szó – hangsúlyozta, megjegyezve, szerinte az Európai Parlament baloldali frakciói is szót fognak emelni a palesztinok mellett.
Amit a nyugatiak maguknak csináltak, az olyan csapda, amit nekünk mindenáron el kell kerülni
– szögezte le Kovács Zoltán, hozzátéve: újabb erős érv az illegális migrációval szemben az, amit most látunk, az antiszemitizmus terjedését illetően.