Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

A cél, hogy minden hátrányos helyzetű diáknak legyen szakmája vagy továbbtanuljon

A Tanítsunk Magyarországért! a pályaorientációról szól, a mentorok pedig segítenek felismerni, hogy a gyerekek miben tehetségesek, milyen szakmát tudnának megszerezni, és szakképzési centrumokba, leendő munkahelyeikre vagy az egyetemre viszik őket.

Forrás: MTI2023. 11. 14. 12:43
Fotó: Kurucz Áprád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A cél, hogy 2030-ra minden mai általános iskolásnak legyen szakmája vagy továbbtanuljon, majd a munkaerőpiacon elhelyezkedve képes legyen magát és a családját eltartani – jelentette ki a program koordinációjáért felelős kormánybiztos kedden Szegeden.

György László a Tanítsunk Magyarországért! program mentorainak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) tartott előadásán kifejtette: a program azért jött létre, mert a világon mindenhol, így Magyarországon is vannak olyan települések, melyek távol vannak a munka- és tanulási lehetőségektől.

A felmérések szerint az ilyen településen élő gyerekek, bár mindannyian befejezik az általános iskolát és bekerülnek a középiskolába, 54 százalékuk nem végzi el azt.

Mint mondta, ma Magyarországon a munkaadók kapva kapnak azok után, akik szeretnének dolgozni. A közfoglalkoztatásban korábban 250 ezren vettek részt, ma már csupán 60 ezren. A szakképzési programokban részt vevők havi 9 ezer, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűként 18 ezer forint ösztöndíjat kapnak, amikor pedig bekapcsolódnak egy duális programba, akár 100 ezer forintot is hazavihetnek – fejtette ki a politikus.

György László rámutatott: 

az ilyen településeken élő gyerekeknek más élményekben van részük, mint a városi társaiknak.

Nem vagy csak nagyon ritkán hagyják el településeiket, a helyzet pedig, amikor otthonuktól távolabb középiskolába, új közösségbe kerülnek, traumatizálja őket.

Nagy szerepet kapnak a mentorok

A Tanítsunk Magyarországért! programba jelentkező hallgatók 6., 7., 8. osztályos általános iskolásokat mentorálva segítenek nekik megismerni a világot, hogy a gyerekek – élményekkel gazdagodva – olyan tulajdonságokkal legyenek felvértezve, hogy sikeresen továbbtanulhassanak – közölte a kormánybiztos.

György László úgy fogalmazott, a mentorok energiát visznek ezekbe a közösségekbe, ahol szívesen fogadják őket, a gyerekek nagy testvérként, példaképként tekintenek rájuk. A program a pályaorientációról szól, a mentorok segítenek felismerni, hogy a gyerekek miben tehetségesek, milyen szakmát tudnának megszerezni, és szakképzési centrumokba, leendő munkahelyeikre vagy az egyetemre viszik őket – magyarázta, majd rámutatot: 

az izgalmas programokon a diákok olyan élményekkel gazdagodnak, melyek megerősítik őket abban, hogy kitartsanak céljaik mellett, és így már nem lesz számukra riasztó az utazás, az új közösség.

A mentorok nem az ösztöndíj miatt választják a programot, hanem azért, mert úgy tudnak segíteni, hogy az mások számára értékes, és közben fejlődnek vezetői, szervezési és pedagógiai képességeik is – hangsúlyozta a kormánybiztos.

György László közölte, a program részeként – a mentorálási munka támogatása érdekében – négy egyetem kapott kisbuszokat. Az SZTE-n eddig 450 hallgató több mint 1200 általános iskolást mentorált a régió kistelepülésein.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)

Mindent egy helyen az Eb-ről

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.