Két tűzeset is halálos áldozatot követelt

A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, fűtési hibára vagy dohányzásra vezethető vissza.

2024. 01. 06. 11:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombat délelőtt tízkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a szomszédok egy hete nem láttak egy egyedül élő embert Tápiószecsőn – olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Mint jelezték, a helyszínre riasztott tűzoltók behatoltak a Dobó István utcában lévő huszonöt négyzetméteres házba, ahol egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak. Az épület kiégett, az áldozat ruháján is égésnyomok voltak. Az ajtó kinyitásán kívül egyéb tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. A tűz pontos keletkezési körülményeinek feltárása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.

Emellett tűz követelt áldozatot Tolnán is, miután péntek este tízkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy kigyulladt egy ház és egy ember bent van az épületben. 

A tűzoltók néhány perc alatt a helyszínre érkeztek, összesen hat járművel vonultak a Fürdő utcában égő házhoz. Egy százötven négyzetméteres, két lakrészből álló parasztház égett teljes terjedelmében, a lángok a tetőre is átterjedtek. Két ember ki tudott meneküli az égő épületből, egy idős nő holttestét viszont oltás közben találták meg a tűzoltók, továbbá a tűzben egy kutya is elpusztult. A tűzoltók két órán keresztül oltották az égő épületet. A ház födémje is beszakadt, az épület lakhatatlanná vált. A két megmenekült ott lakó ember rokonokhoz került. Nem zárható ki, hogy a tűz a konyhában keletkezett, de a pontos keletkezési körülményeket tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.

A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, fűtési hibára vagy dohányzásra vezethető vissza. A leggyakrabban a konyhában keletkezik tűz

– hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.