A Momentum bukott elnöke volt az ATV Szigorlat című műsorának a vendége, ahol összehordott hetet, havat. Fekete-Győr András elmesélte, hogy a top 3 legtisztább kezű önkormányzat közül kettő momentumos, az egyik Terézváros, a másik Józsefváros. Ezeket a statisztikákat a K-Monitor és a Transparency International fabrikálta, tehát helyén kell kezelni őket, hiszen se seri, se száma a kétes ügyeknek ezekben a kerületekben. Fogyóban lehetnek a szavazatok is, hiszen például a VIII. kerületben Pikó András a kerületben élő külföldiek szavazatára hajt. Nem csoda, hiszen Józsefváros hangos a politikai botrányoktól, így az elveszített szavazók pótlására kapóra jönnének a külföldi voksok.
Ezt nem csak Józsefváros polgármestere vette észre; ahogy a Magyar Nemzet megírta, külföldi szavazóknak tartott fórumot a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület. Az eseményen előadást tartott Karácsony Gergely főpolgármester is, a látogatók között volt Pikó András, a VIII. kerület és Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere. Úgyhogy ennyit a példásan dolgozó momentumos önkormányzatokról.
Fekete-Győr azonban nem állt meg itt és elkezdte fényezni a pártját, mondván a Momentum egy családbarát Magyarországot szeretne. Emlékezetes, hogy Fekete-Győr szavaival ellentétben a Momentum nem szavazta meg a pedofilellenes gyermekvédelmi törvényt, ráadásul a Brüsszelbe küldött magyarellenes Donáth–Cseh-duó rendszeresen támadta miatta a kormányt, amiért aztán befagyasztották az uniós pénzeket.
Az már csak hab a tortán, hogy az a Fekete-Győr beszél családbarát Magyarországról és prédikál erkölcsi magaslatokból, akit elítélt a bíróság, másodfokon egy év börtönbüntetést kapott felfüggesztve, amiért egy 2018-as demonstráción füstgránáttal dobálózott. Milyen példa lehet a gyerekeknek a Momentum korábbi elnöke, aki a saját tetteiért nem vállalja a felelősséget és nem mond le?
További Poszt-trauma híreink
Semmilyen, illetve pont olyan, mint az egész pártja, amitől a jóisten óvja meg Magyarországot! Fekete-Győr korábbi szánalmas nyilatkozatai után ezzel a megszólalásával ismét a mélybe lökte a pártját, tovább rombolta a Momentum hitelét.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
Teljesítménytagadó manipulátorok
Összevissza mérik az álfüggetlen közvélemény-deformáló cégek a pártok támogatottságát.
Nagyon csúnya titok derült ki az Orbán-gyűlölő Lilu múltjából
Lehullt az álarc.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezCélkeresztben az etnikai politizálás
Megint csak a szív diadala
Atomfenyegetőzés férfihiúságból
Térkép e táj
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezDurva titok derült ki Noárról, Hajdú Péter leleplezte a pénzéhes megmondóembert
Lehullt az álarc.
Donáthéknak lefőtt a kávé, szakadék szélén a Momentum
Nem volt kifizetődő a magyarok ellen dolgozni.
Tüttő Kata súlyos hibát vétett, sokba fog ez kerülni Gyurcsányéknak
Eljárt a szája.
Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán
Összenő, ami összetartozik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Még az RTL Klub baloldali propagandistái számára is kínos, hogy Magyar Péter internetblokkolónak nézett egy adóvevőt
Tompos Kátya súlyos beteg
„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence
Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk
Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke
Kormányinfó élőben a HírTV műsorán
Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami
Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek
Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen
"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
Teljesítménytagadó manipulátorok
Összevissza mérik az álfüggetlen közvélemény-deformáló cégek a pártok támogatottságát.
Nagyon csúnya titok derült ki az Orbán-gyűlölő Lilu múltjából
Lehullt az álarc.