Térkép e táj

A repülőgépen való utazás egyik legérdekesebb része az, hogy az utas a hosszú távú járatokon kap egy kis monitort, és ott mindenféle filmeket meg játékokat nézhet, elütve valahogy az időt. Ott van közöttük az airshow, amely a repülőgép valós helyzetét mutatja élő időben, alul a térkép, a kicsi ikon pedig lassan, néha túl lassan mozog a városok és hegyvonulatok fölött. Természetesen nem ember kezeli az adatbázist, hanem mesterséges intelligencia, ez egy robot, amely felhasználja a neki szolgáltatott adatokat és csinál belőle egy látványos térképet.

Északkelet-Magyarországon van is egy Nyemcsof nevű város, a robot szerint 115 ezer ember lakja. Én tudom, hogy ilyen település nem létezik, de a velem utazó százak nem tudják, ha nem magyarok. Természetesen elhiszik. Talán mesélnek is róla barátaiknak.

Nyemcsof valamilyen hiba következtében született, és mivel a térkép készítője feltehetően eladta a szoftvert a létező összes légitársaságnak, a sosemvolt település elkezdheti világhódító útját. Talán még utakat is fognak Nyemcsofba szervezni, hiszen elég nagy, biztosan sok ott a látnivaló.

Azért ültem repülőre, mert Koreában konferenciát tartottak a mesterséges intelligencia használatáról a médiában. Ők élen járnak ezen a téren, a téma nagyon fontos, érdemes ezt személyesen is átbeszélni, nem virtuális módon, hiszen mégiscsak emberek vagyunk, nem a robotokat várták el az eseményre. A repülők egykor Európa és Ázsia között északkelet felé repültek, fent, Szibéria fölött, mivel a Föld nem egy síkvetület, rövidebb a gömb forma görbülete fölött haladni, mintsem a szélességi kört követve. Ma már nem így mennek. A repülőgép elindul Erdély felé, pedig a logikus út Ukrajna felé vezetne, de az ismert okokból a Korean Air nem kockáztatja meg a háborús régió feletti navigálást. Így aztán Románia partjaitól a Fekete-tengert átszelve, nem érintve Törökországot a Kaukázushoz ér, ahol ugyan nincs nyugalom, tele van katonával a régió, de nem valószínű, hogy lelőnek egy utasszállító repülőt. A Kaszpi-tenger után Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán és Kína felett vezet az út, egészen a Sárga-tengerig, ahol bár a logikus út Észak-Korea felett vezetne, de ugyancsak érthető okokból a gép a fekete foltot kikerülve inkább a víz felett marad, hogy elérje Incson nemzetközi repülőterét.

A robot szorgalmasan szolgáltatja az adatokat.

Kiderül, hogy a világ összes országa létezik, de a Koreai Köztársaság és Kína között nincs semmiféle ország. Bárhogy is tekergetjük-nagyítgatjuk az érintőképernyőt, Észak-Korea nem létezik. Ez persze tökéletesen érthető, a Korean Air két utasszállítója is lezuhant egykoron politikai okokból, az egyiket a Szovjetunió lőtte le 1983-ban, mert tiltott útvonalon közlekedett, a másikat pedig észak-koreai ügynökök robbantották fel 1987-ben.

Azóta cseppet se lett békésebb a világ, sőt, ilyen furmányos, sok irányváltással járó ázsiai repülésben még sosem volt részem. Az kissé megnyugtató, hogy a repülőgépet is mesterséges intelligencia irányítja, de ott van a robot fölött egy ember, a pilóta, aki mindig felül tudja bírálni gépi segítőjét, ha az nem annyira képzett politikailag.

Nem mondható, hogy nem politizálnak a robotok, hiszen erre is alkalmasak, főleg ha médiáról van szó. Csak az hiányzik belőlük, ami a médiát érdekessé és fogyaszthatóvá teszi: az emberi szellem és stílus. Az optimista álláspont szerint a mesterséges intelligencia használata leveszi az újságíró válláról a terhek egy részét, és jobban tudnak koncentrálni az olyan feladatokra, amelyekhez ember szükséges, vagyis a hosszú elemzésekre, a tényfeltárásra, a rengeteg interjúval járó kutatómunkára. A pesszimista olvasat rávilágít, hogy a robotok használata a sajtóban sokkal gyorsabbá tette a munkát, sokkal több cikk születik, így az újságírók ma már nem tudnak heteken át kutatni, ahogy az elemzők se tudnak leülni egy-egy órán át magyarázni valamilyen politikai jelenségről a hozzáértő médiamunkásnak.

A cikkek özönlenek a virtuális térben, a hitelesség ellenőrzése pedig szinte lehetetlen, hiszen igencsak profi robotok öntik a kiválóan megírt és megszerkesztett álhíreket a nagy hírgyárakhoz.

Mivel a pokoli hangzavarban csak az tud megmaradni, aki felveszi a tempót, az összes médium kénytelen elfogadni, hogy a hírgyárak, mint az AP, a BBC vagy az AFP, igazat írnak, és az ő robotjaik termékeit lefordítják a többi robotok helyi felhasználásra. Így születnek beszámolók afrikai háborúkról, dél-amerikai politikai zavargásokról vagy az ukrán frontról.

Ha tízen megírják ugyanazt az álhírt, az igazzá válik, hiába ágál ellene az egyetlen ember, aki a helyszínen látja, hogy megtévesztés az egész, a robotok hazudnak. Nyemcsof is így született.