„Azt éreztem, hogy meg akar semmisíteni”
A volt miniszter felidézte, hogy a kapcsolatuk végén azt érezte, hogy férje meg akarja semmisíteni őt. Ez egyébként a narcisztikus személyiségzavar utolsó fázisa. Akkor biztos volt benne, hogy ezen a helyzeten csak a válás fog segíteni, hiszen a gyerekeknek sem jó, ha azt látják, hogy az anyjuk soha nem kap szeretetet az apjuktól. Mint mondta, amikor ez a helyzet kialakult, Magyar Péter elkezdte gyűjteni a bizonyítékokat, hogy a gyerekek felügyeletéhez való jogát ne veszítse el.
Régóta azzal fenyegetőzött, hogy kormányt fog buktatni
Varga Judit rámutatott, hogy volt férje mindig kihasználta azt a helyzetet, hogy felesége a magyar kormány tagja, az ominózus rendőrségi jegyzőkönyv készültekor is azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja buktatni a kormányt. Magyar Péter azzal is előállt, hogy mindenkit, beleértve önmagát is, tönkretesz, és borítja a bilit.
Azt, hogy még mi hangzott el az interjúban, ITT lehet elolvasni, a beszélgetést pedig 21 órától a Hír TV-n lehet megnézni.
Borítókép: Varga Judit Hajdú Péter műsorában




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!