– Szeretnénk tudni, mi is történik a kerületben, ezért a tavalyi és az idei évben is vizsgálóbizottságot akartunk felállítani, amely megvizsgálná, miért nem hajtotta be a korábban megállapított kötbért az önkormányzat a kivitelezést késedelemmel elvégző vállalkozón – mondta a Magyar Nemzetnek Lindmayer Viktor, a terézvárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője.
A kivitelezés maga a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat épületének energetikai felújítása volt. Szerettük volna megkérdezni polgármester úrtól, miként fordulhatott elő, hogy a Miniszterelnökség levele szerint ennél a beruházásnál több szabálytalanság is történt, és ezért az elnyert összegnek a 25 százalékát, húszmillió forintot vissza kell fizetnie a kerületnek
– emelte ki a frakcióvezető, majd hozzátette: a Miniszterelnökség levele szerint 2021 májusáig, több mint másfél évig semmilyen munkavégzés nem történt a területen.
A politikus szerint a levélben taglalt szabálytalanságokért a polgármester tehető felelőssé, ugyanakkor a kerületi vagyonkezelő élén álló Bodnár Zoltán, a DK árnyék-pénzügyminisztere is okolható, ugyanis a pozícióba kerülését követően az ellenőrző hatóságok sorozatos szabálytalanságokat tártak fel a kerületi vagyonkezelő ügyeiben.
Az ügy tisztázása érdekében az elmúlt héten aláírásgyűjtést kezdtünk Terézváros lakosai között. Ennek részeként becsöngetünk minden lakásba, és arra kérjük a lakókat, támogassák, hogy Soproni Tamás korrupciógyanús ügyeit vizsgálja ki a képviselő-testület
– jelentette ki Lindmayer Viktor.
A VI. kerület polgármestere, a momentumos Soproni Tamás az ügyben szintén reagált lapunknak. A kerületi Fidesz–KDNP-frakció kijelentéseire válaszul azt mondta:
ezek hazudnak, csalnak és le akarnak húzni arra a szintre, ahol ők vannak.
Áll a bál Terézvárosban
Amint arról lapunk már beszámolt, Bálint György független képviselő lemondásra szólította fel Soproni Tamás polgármestert, és fel is jelentette. Nem sokkal később a momentumos polgármester már azt írta közösségi oldalán, hogy korábbi szövetségese maffiamódszerrel támadja.