
Reggeli helyett energiaital
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) egy korábbi 16 országra kiterjedő tanulmánya szerint a 10–18 éves korosztály 68 százaléka, a tíz év alatti gyermekek 18 százaléka fogyaszt energiaitalt, míg a felnőttek harminc százaléka. Az EFSA szerint egészséges felnőttek esetében napi négyszáz milligramm koffein, illetve – egyszeri adagban fogyasztva – kétszáz milligramm koffein nem okoz egészségügyi problémát. Gyermekek esetében ez az érték viszont maximum három milligramm/testsúlykilogramm naponta.
Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke korábban egy másik tanulmányt ismertetve arról számolt be, hogy az energiaitalt fogyasztó kamaszok később gyakrabban válnak drogfogyasztóvá. Az energiaital lehet tehát az új kapudrog.
A diákok ráadásul előszeretettel indítják ezzel az itallal a napot, amelynek hatása délelőtt 11 óra körül ürül ki a szervezetükből, ami egyben azt is jelenti, hogy a padra dőlve alszanak.
Magyarországon is napirenden van az energiaitalok szabályozása
A kormány is mérlegeli annak a lehetőségét, mely szerint ezeket az italokat csak 18. életévüket betöltött személyek vásárolhatnák majd a jövőben. A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) pedig néhány hónapja egy felmérést is készített, amelyben a szülőket kérdezték arról, mit szólnának ahhoz, ha csak 18. évüket betöltött személyek vásárolhatnának energiaitalokat. A kitöltők között elsöprő többségben vannak azok a válaszadók, akik egyetértenek azzal, hogy kiskorú gyerekeknek ne legyenek elérhetők a kereskedelmi forgalomban ezek a termékek.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!