Rövidesen újra bíróság előtt a Lánchíd-botrány főszereplője

Rövidesen ismét bíróság elé áll Vig Mór, a baloldal milliárdos korrupciós ügyének, a Lánchíd-botránynak a kulcsfigurája – értesült a Mandiner. A jelenleg letartóztatásban lévő exügyvéd ellen korábban már több büntetőeljárás indult, ezek közé tartozik az a nemzetközi csalási ügy is, amelynek kapcsán hamarosan újabb tárgyalást tartanak.

2024. 04. 11. 7:03
Vig Mór Forrás: Facebook/Képernyőfotó
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hídpénzbotrány közel negyvenrendbeli csalással vádolt kulcsfigurájának, Vig Mórnak és társainak pere május 10-én folytatódik a bíróságon – írja a Mandiner. Az eljárásban tavaly februárban nem jogerősen már született döntés Vig esetében, miután mindent beismert, az exügyvédet két év börtönbüntetésre ítélték, aminek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették.

 

Megszökött az egyik vádlott

Az ítéletet azonban a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte azzal az indokkal, hogy a sértettek tekintetében a polgári jogi igényről nem döntött az elsőfokú bíróság, amit pótolni kell. Vig ügye így visszakerült elsőfokra, majd a bíróságon a férfi pár hónapja újra elismerte a bűnösségét. A gyors ítélet azonban ezúttal elmaradt, Vignek további tárgyalásokon is részt kell vennie. A praxisától már eltiltott ügyvédnek van két vádlott-társa is, egyikük büntetett előéletű, ráadásul rengeteg csalási ügye miatt jelenleg is szökésben van, nemzetközi körözést adtak ki ellene.

Amint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, az eddigi adatok alapján másfél milliárd forint „hídpénz” áramlott a felújítást végző A-Híd Zrt.-től egy másik gazdasági társasághoz, a Sunstrike Hungary Kft.-hez, ami Vig Mórnak – aki az Amnesty International Magyarország nevű NGO igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére –, a sok száz milliós számlagyárba belebukott, praxisától eltiltott exügyvédnek az érdekeltsége.

A napokban új szereplő bukkant fel az ügyben Hegedüs Dániel ügyvéd személyében, akinek irodája különös egybeesés nyomán ugyanazon a címen van bejegyezve, ahol a Vig Mór-féle Sunstrike. Ez a tény azért lényeges, mert a Mandiner információi szerint a Lánchíd felújítását végző A-Hídtól a Sunstrike-hoz érkezett 1,4 milliárd forint egy részét Hegedüs a saját ügyvédi letéti számlájára utalta, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.  

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.