További gyanúsítások várhatók
Az adóhatóság azt is nyomatékosította közleményében, hogy „a nyomozások részletes adatairól – az eljárások érdekeire tekintettel – további tájékoztatás nem adható, azonban az eddigi megállapítások szerint számos hamis okirat és külföldről érkezett pénzek képezik a vizsgalat tárgyát, amellyel kapcsolatosan további gyanúsítotti kihallgatások várhatók”.
Végül kiemelték: a NAV a büntetőeljárásból eredő feladatait pártatlanul, politikai befolyástól mentesen, a törvényi felhatalmazásnak megfelelően, ügyészi felügyelet mellett látja el.
A Mediaworksnél is iratokat foglalt le a NAV
Visszatérve a házkutatásra, információink szerint a nyomozók többek között megjelentek a Karácsony 2019-es kampányát levezénylő Mindenki Budapestért Egyesület székhelyén, amely az egyesület elnökének, Perjés Gábor bejelentett tartózkodási helye is egyben. Szintén volt házkutatás a külföldi pénzmozgásban érintett Bakony Rental Kft.-nél, amely cím a cég ügyvezetőjének, Karácsony régi bizalmasának, Mravik Zsoltnak és élettársának, Tordai Csabának bejelentett lakóhelye is. Úgy tudjuk, a nyomozók jártak utóbbi cég könyvelőjénél, illetve a datadatos Szigetvári Viktor és Ficsor Ádám lakásánál is.
Megjegyezzük, a nyomozók nemrégiben a Mediawork szerkesztőségében is jártak, ahol nagy mennyiségű iratot foglaltak le.
Mindez azért történhetett, mert a Magyar Nemzet részletes tényfeltáró írást közölt arról, hogy a főpolgármester öt évvel ezelőtti kampányát külföldi forrásból finanszírozták. Cikkünk a – feltehetően a főpolgármester közvetlen bizalmi köréből kiszivárogtatott – dokumentumcsomag eddig feldolgozott részéből készült, amelyhez hozzátartozott a kampányt bonyolító egyesület adománygyűjtő dobozainak felnyitásáról készült jegyzőkönyv is.