Elvesztette szövetségeseit V. Naszályi Márta

Repedezik az összefogás az I. kerületben.

2024. 05. 29. 17:47
Budapest, 2023. június 28.
Váradiné Naszályi Márta (PM), az I. kerület polgármestere a Fõvárosi Közgyûlés ülésén a Városházán 2023. június 28-án.
MTI/Illyés Tibor
Fotó: MTI/Illyés Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– V. Naszályi Márta polgármester a saját szabályai szerint gyakorolja a rábízott közhatalmat, aki ellentmond neki, megfenyegeti, a kompromisszumot nem ismeri. Csak saját magának köszönheti, hogy 2022-ben elvesztette a kerületben a többségét – nyilatkozta a Várnegyed című lapnak Kovács László György LMP-s kerületi képviselő.

A politikus emlékeztetett: 2019-ben az ellenzéknél összefogáspárti volt a hangulat az önkormányzati választáson, ennek kereteit az I. kerületben V. Naszályi határozta meg. Kovács László György szerint nagy ígéretek hangzottak el a kerület fejlődésével kapcsolatban. A koalíciós megállapodásban szerepelt a közparkok felújítása, a turistabuszok parkolásának megoldása és a műemléki környezetben lévő lakások tulajdonba adása is. Ezekben, a kerület polgárait érintő legfontosabb ügyekben azonban nem történt semmilyen változás 2022-ig – hívta fel a figyelmet.

Kitért rá, hogy a pandémia alatt ismerhették meg a koalíciós képviselők, hogyan gyakorolja a hatalmat a polgármester.

A koalíciós képviselők javaslatait figyelmen kívül hagyta. Felhívtuk a figyelmét a szabálytalan „válságkezelő” kifizetésekre és a felduzzasztott tanácsadói körre. Tett ígéreteket a változtatásra, de ezeket soha nem tartotta be. Viszont aki ellentmondott neki, azt megfenyegette, bepanaszolta a képviselőt az adott koalíciós párt elnökénél, ezzel is zsarolva őket. Senkivel szemben sem ismerte a józan kompromisszumot

– tette hozzá.

Nem ez az első kritika, ami V. Naszályi Mártát a saját politikai táborából éri. Egykori momentumos alpolgármestere, Gelencsér Ferenc szerint a polgármester „nem a budaiaknak, nem a budaiakért politizál”, és a baloldali többség elvesztésének az is fontos oka volt, hogy V. Naszályi erőből lép fel, és nem egyeztet. Gelencsér úgy vélte, a budavári városvezetés több hibát is elkövetett, például rosszul kezelte a Ruszwurm-ügyet. (Gelencsér 2019 őszétől 2022 májusáig volt a kerület alpolgármestere volt, ezután országgyűlési mandátumot szerzett a Momentum képviselőjeként.) Az I. kerület LMP-s országgyűlési képviselője, Csárdi Antal pedig úgy fogalmazott: V. Naszályit tartja hosszú idő óta a legrosszabb városvezetőnek.

Amint arról már korábban is beszámoltunk, korábban kilencvennapos hosszabbításokkal, pályáztatás nélkül,

alacsony bérleti díjért adta ki a V. Naszályi Márta-féle városvezetés az I. kerület egyik legértékesebb üzlethelyiségét, amivel mintegy ötvenötmillió forinttal károsította meg a helyieket

– mutatott rá a Fidesz kerületi polgármesterjelöltje. Böröcz László szerint az ellenzéki városvezető átgondolatlan és felelőtlen vagyongazdálkodást folytat, így baloldali üzleti köröknek lehetősége van visszaélni különböző kiskapukkal.

Borítókép: V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.