– A képviselők egy része nem politizálni akart, csak biztos megélhetési forráshoz szeretett volna jutni. Volt, aki rangkórságban szenvedett, minél magasabb tisztséget akart magának – idézte fel.
A Szolnoki Többség az emberi dolgok miatt bukott meg. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de gyenge volt az emberanyag!
– fogalmazott Szotyori-Lázár.
Elmondása szerint eltérőek voltak a politikai stratégiáról alkotott vélemények is. Míg egyesek szerint fent kellett volna tartani az offenzív magatartást a közgyűlési többség birtokában is, mások szerint viszont bele kellett volna simulni a rendszerbe.
– A legdurvább, amit személyesen is láttam, az volt, hogy osztogatás indult – árulta el az expolitikus. Erre megvolt a lehetőségük, mert ugyan a polgármesteri tisztséget megtartotta a Fidesz, de a közgyűlési többség bőven elég volt az ellenzéknek az állások, megbízások osztogatásához.
– Azt láttam, hogy egy-két hónappal a választások után ismeretlenek jelentek meg az önkormányzati cégek fizetési listáján. Arra is volt példa, hogy maga az ellenzéki önkormányzati képviselő kapott megbízási szerződést önkormányzati cégtől, havi több százezer forintos fizetésért – mondta el Szotyori-Lázár Zoltán, hozzátéve, ezek mind a melegében a húsosfazék közelébe jutott baloldal emberei voltak.
Ezeket az eseteket elmondása szerint ő elkezdte feltárni, emiatt viszont hamar páriává vált az ellenzéki szövetségen belül.
Györfi Mihály „csinálta ki” Radócz Zoltánt
Az ellenzék morális állapotát Szotyori-Lázár szerint jól mutatja, hogyan nyírták ki politikailag Radócz Zoltánt a saját párttársai, mindössze pár héttel az önkormányzati választás után.
Mint mondta, Györfi Mihály és László Norbert vezetésével teljesen kiszorították Radóczot az MSZP-ből, ehhez pedig egy nem túl etikus módszert is bevetettek. Azt füllentették az ellenzéki közösségnek, hogy az MSZP már döntött Radócz Zoltán visszahívásáról, ezért gyorsan szavazza meg a szövetség is Radócz eltávolítását. Ez meg is történt, majd kiderült, hogy az MSZP nem hívta vissza Radócz Zoltánt. Akkor viszont Györfiék már hivatkozhattak arra, hogy a szövetség maga hívta vissza Radócz Zoltánt.
Az egykori MSZP-s alpolgármester kiebrudalása Szotyori-Lázár szerint később vissza is ütött. Hiszen a maradóknak fogalma sem volt arról, hogyan kell vezetni egy várost, és miután Radóczot kitúrták, már nem volt szakmai alap.
– Senkinek sem volt fogalma arról, hogy miről szólnak az előterjesztések – fogalmazott Szotyori-Lázár, aki szerint így részben a rátermettség hiánya is hozzájárult közösségük felbomlásához.
De szerinte a képviselők többsége egyébként is csak a könnyű jövedelemszerzés miatt indult.
Milyen a szolnoki ellenzék állapota most?
Szotyori-Lázár Zoltán ma rosszabbnak látja az ellenzék állapotát, mint 2019-ben. Szerinte most nincs is teljes összefogás, hiszen az LMP nem támogatja Györfi Mihályt.
– Nem látom, hogy lenne programja az ellenzéknek. Nincsenek ügyesen felépített témáik, amelyeket eljuttathatnának a választókhoz, a jelöltek pedig még gyengébbek, mint 2019-ben – összegzett.
Külön érdekessége az ellenzék hatalmi helyezkedésének, hogyan került az alpolgármesteri székbe Györfi Mihály. Az egykori szolnoki Jobbik-vezér szerint miután a polgármesteri posztot nem sikerült megszerezniük, az volt az elképzelés, hogy több alpolgármestert kell kinevezni, ezek közül pedig az egyik a Szolnoki Többségnek jár, mivel övék a közgyűlési többség.
Ő ezt nem támogatta, azt mondta, egyáltalán ne adjon alpolgármestert az ellenzék, mert rosszul venné ki magát. Ám voltak, akik ezzel nem értettek egyet, mivel egyesek „nagyon szerettek volna pozícióba kerülni, főleg az azzal járó összegek miatt”.
Először felmerült, hogy Miskolczi László lesz az, akit nem tartottak alkalmasnak, de mivel Miskolczi a DK révén az akkori legerősebb ellenzéki pártból érkezett, elfogadható volt. És Szotyori-Lázár szerint akkor még szó sem volt arról, hogy két alpolgármestert is adjanak.
Csakhogy Györfi Mihály elkezdett arról beszélni, hogy kell még oda valaki, hogy fogja a Laci kezét. Hogy legyen még egy alpolgármester, aki a Lacira vigyáz, és hogy ez ő legyen
– emlékezett a politikus, aki szerint ezt akkor senki nem támogatta.