– Budapest és a Dunántúl elfoglalása a román politika önhatalmú döntése volt, hogy kész tények elé állítsák a döntéshozókat, illetve kifosszák az országot – jelentette ki a Demokratának adott interjúban Perczel Olivér történész. A szakértő szerint az ellenállás késve lett megszervezve: Károlyi Mihály miniszterelnök abban reménykedett, hogy a győztesek figyelembe veszik antantbarátságát és pacifizmusát.
Emlékeztetett: a magyar kormány a belgrádi egyezménynek megfelelően járt el, és csak később, 1918 novemberében, a román megszállást látva adott utasítást egy hadosztály megszervezésére. – A Székely Hadosztály aztán Erdély határában harcolt, ám az 1919. április 16-án kezdődő offenzíva túlerejével nem bírtak – húzta alá. Perczel Olivér kiemelte, kutatása jelenlegi állása szerint
a román–magyar háborúnak és a román megszállásnak 266 településen több mint 1700 halálos áldozata volt.
Hozzátette, az emberveszteség azonban ennél minden bizonnyal jóval nagyobb lehetett, hiszen több százan a Tiszába vesztek, illetve az áldozatokat több helyen tömegsírokba földelték el, amelyek némelyike elő sem került. Ennek fényében a román–magyar háború és a román katonai megszállás halálos áldozatainak számát – a mai Magyarország területén – körülbelül 2500-3000 főre becsüli.
– Ezek közül 648 embert kivégeztek, legtöbbjüket közvetlenül az érintett településnél folyó hadműveletek után. Többségükben elfogott vöröskatonák, direktóriumi tagok és civilek voltak, akiket csupán bosszúból öltek meg – magyarázta a történész, majd kiemelte:
a román megszálló katonák bizonyítottan 81 esetben követtek el különféle gyilkosságokat, amelyek a legtöbb esetben rablógyilkosságok voltak.
Kifejtette: a legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkosságok a nagyobb hadműveletekhez köthetők. – Ezek megtorló és megfélemlítő akciók voltak, amelyeken a hadifoglyokat a városok szélén legéppuskázták, a haldoklókat leszúrták, majd tömegsírba temették el a holttesteket – magyarázta.
Néhány helyen volt civil ellenállás. A lakosok fellázadtak az elnyomás és kirablásuk ellen, azonban a szembeszegüléseket a románok kíméletlenül megtorolták, a résztvevőket – közöttük ártatlanokat is – kivégezték, internálták vagy börtönbe vetették.
Mindent vittek
– A román megszállás egyik célja nem volt más, mint az ország kirablása – húzta alá. Elmondása szerint Magyarország kifosztására a román katonai szervek a legfelsőbb szintről kaptak parancsot. – Először összeszedték a takarmányt, begyűjtötték a gabonát és lisztet. Majd a gazdasági eszközöket, a gépeket, szíjakat gyűjtötték össze, és leszerelték a malmok, gyárak, üzemek többségét. Leszerelték a győri és a miskolci gépgyárat, a csepeli Weiss Manfréd-féle gépgyárból 1600 vagon gépet szállítottak el – sorolta, majd kiemelte:
különös figyelmet fordítottak a vasútra. Budapestről elvittek 1500 mozdonyt és 40 ezer vagont.
Hozzátette: a gépek begyűjtése után a haszonállatok következtek: elhajtották az ökröket, a szarvasmarhát, lovakat és juhokat. Az ország elveszítette lóállományának több mint felét. Az összegyűjtött holmit azután vasúton szállították Románia felé.
Az ország vagyonát jelentős, a számítások szerint 25 milliárd korona veszteség érte
– hangsúlyozta Perczel Olivér.
A történész úgy véli, méltatlanul elhanyagolt a románok betörésének emlékezete: emlékművek csak vidéki településeken állnak, és máig hiányzik egy fővárosi, amely az összes magyarországi áldozat központi emlékhelye lehetne.
