Visegrádi palotajátékok: idén is fergeteges programkavalkád várja az érdeklődőket
Autentikus helyszínen, igazi középkori hangulattal várja a családokat és minden érdeklődőt a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok rendezőgárdája. Mint azt Cseke László, az eseményt szervező cég ügyvezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: az idén 39. alkalommal tartott játékokon ismét látványos és szemkápráztató lovagi tornákra, korhű versenyekre, illetve kulturális programokra lehet számítani. Eőry Dénes visegrádi polgármester bevallotta, hogy az ő kedvenc programja az esti viadal, ahol szikráznak a fegyverek, de kedveli a zárónap utolsó mérkőzését is, mert ott még utoljára mindenki mindent belead.

Nemzetközi seregszemle, baráti árak
Felidézte: a rendezvény az 1335-ös visegrádi világkongresszusnak állít emléket, és arra nagyon büszkék, hogy töretlenül kitartottak mellette, hiszen ez nélkülözhetetlen a hagyományok ápolásához. Közel ezer szereplőt várnak 14 országból, akik azért jönnek ide, hogy a magyarokkal közösen vegyenek részt ezen a középkori ünnepen.
A játékoknak csodálatos helyszínt nyújt Visegrád, ahol nemcsak az épített örökség, hanem a táj is olyan káprázatos szépségű, hogy Olaszországból, Franciaországból, valamint a szomszédos országokból érkeznek ide látogatók és fellépők, mert mindenkit lenyűgöz a hely varázsa.
– Szeretnénk a hagyományt életben tartani, és azért dolgozunk, hogy ez így legyen a következő négy évtizedben is – fejezte ki Cseke László.
Mindenkit szeretettel várnak; sikerült barátira szabni az árakat is, érdemes tehát mindenkinek megragadni az alkalmat arra, hogy egy nemzetközi szinten elismert fesztivál hangulatát élje át július második hétvégéjén (idén ez július 12–14-re esik), ahogy már hagyománnyá vált az elmúlt közel négy évtizedben.

A palotajátékok erősítik a nemzeti identitástudatot
Eőry Dénes, Visegrád polgármestere felidézte, hogy az első ilyen rendezvény idején 10 éves volt, azóta folyamatosan gyarapodik a szereplők száma, a játékok a visegrádiak életének a részévé váltak.
A településvezető leginkább a Kárpát-medencében élő kisgyermekes családoknak ajánlaná a palotajátékokat, mert innen minden generáció sokat tanulhat a magyar történelem egyik meghatározó eseményéről annak eredeti helyszínén, tovább erősítve ezzel a nemzeti identitástudatot.
– Nagyon büszkék vagyunk a rendezvényre, egész évben erre készülünk. Visegrádról a legtöbb embernek a fellegvár után már a palotajáték-esemény jut az eszébe – mutatott rá.

Eőry Dénes egyik kedvenc programja az esti előadás, mert akkor szikráznak a kardok a párviadalokon és a lovagi tornákon, így a jelenetek látványosabbá válnak a sötétben. Ezenkívül a polgármester nagyon kedveli a vasárnapi záró előadást is, amelyen a szereplők mindent beleadnak, hogy megmutassák tudásukat a nézőknek, ekkor érződik valami plusz a résztvevők teljesítményén.
További Belföld híreink
Borítókép: Éjjeli bajvívás a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon (Fotó: a rendezvény Facebook-oldala)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!