Huszonnégy órán belül megcáfolta saját magát Magyar Péter az árvízi védekezés kapcsán. A Tisza Párt elnöke hétfőn reggel a közösségi oldalán szállt bele a kormányba és a hatóságokba, azt kifogásolva, hogy nincsenek felkészülve a védekezésre. „Miért csak a civilek ezrei vannak a gátakon? Hol vannak a Magyar Honvédség katonái? Csak óriásplakátokon? És az állandóan emlegetett tartalékosok?” – írta többek között a posztjában Magyar. A miniszterelnöknek címezve számonkérte azt is, hogy 2013 óta szerinte nem épültek mobil gátak a legveszélyeztetettebb szakaszokon.
Lejáratta magát Magyar Péter, egyre kevesebb embert képes megszólítani
A Tisza Párt vezetője a Facebook algoritmusát okolja a folyamatosan csökkenő interakcióért.

Vasárnap az Európai Parlament elnökének, Roberta Metsolának írt levelében Magyar még azt állította, hogy a hatóságok felkészültek az árvízre. Az angol nyelvű levél második bekezdésében egyértelműen fogalmazott: „the authorities are ready”, azaz a hatóságok készen állnak. Ez a megállapítás szöges ellentétben áll a hétfői posztjában olvasható kritikával.
A Tisza Párt elnökének kirohanását cáfolják a történések is, hiszen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter már vasárnap intézkedett a katonák kivezényléséről az árvíz által különösen veszélyeztetett területekre.
„Több vármegye megkeresésére elrendeltem katonáink kivezénylését árvízvédelmi munkálatokra. Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár, a Területvédelmi Erők, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred egységei már úton vannak. Ott vagyunk, ahol szükség van ránk” – hangsúlyozta a miniszter a közösségi oldalán vasárnap.
A mobilgát-rendszerről is valótlanul állította Magyar, hogy 2013 óta nem épült semmi, erre az egyik ékes cáfolat a miniszterelnök egyik friss hétfői videójában látható. Visegrádnál bemutatták, hogy két kilométer hosszú mobil gát épült, ami több százezer homokzsákot vált ki, és biztonságot nyújt az ott lakóknak.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!